„A visszaemlékezések szerint fájóan csendes volt az az óra, mikor a gettóból a Zombai utcán át a vasútállomásra vezették az orosházi zsidókat. Az ott élőknek a csendőrök megparancsolták, hogy csukják be a spalettákat, húzzák el a függönyöket. Azzal fenyegetőztek, hogy aki meg meri lesni a menetet, azt a zsidókkal együtt felteszik az Auschwitzba induló vonatra.”
– A hivatalosan bejegyzett orosházi áldozatok száma 218 fő. A túlélők közül csak néhányan tértek vissza a városba, többen Budapesten vagy Izraelben kezdtek új életet – meséli tovább Erostyák Zoltán történész, akit a holokauszt nemzetközi világnapján az orosházi eseményekről kérdeztük. – Pedig a városunkban élő zsidó családok közismertek, sőt mondhatni közkedveltek voltak a második világháború előtt. Olyan iparosokat, kereskedőket említhetünk meg közülük, akiknek ideérkeztükkor, gyors beilleszkedésüket követően nagy szerepe volt a város iparosodásában, gazdasági fejlődésében. Még a helyiek polgári gondolkodásmódját is elősegítette jelenlétük, hiszen sok volt köztük az értelmiségi, aki támogatta a kultúrát, az újságok megjelenését. A város mozijának tulajdonosa, Schwarcz is zsidó származású volt – mesélte.
Képes a legaljasabbat kihozni egy ilyen helyzet az emberekből
A Drucker fatelepen felállított gettóba nem csak az orosháziak kerültek, a járás több településéről is ide hozták be a zsidókat. Összegyűjtésük és az indulásig történő őrzésük a magyar csendőrség aktív közreműködésével zajlott. Bár mondhatjuk, hogy felsőbb utasításra történt minden, sajnos megtapasztalhattuk a történelem során, hogy ezek a helyzetek a legrosszabbat, a legaljasabbat hozzák ki az emberekből. A gettóban a csendőrök a nőket inzultálták, többek fogát kiverték, és ahogy Erostyák Zoltán fogalmazott, egyértelműsítették a számukra, mi vár rájuk ott, ahová majd a vonat viszi őket.
Voltak, akik élelmet juttattak be a gettóba
– Sok volt a segítő szándékú keresztény ember a városban, akik próbáltak a maguk erejéhez és lehetőségeikhez mérten segíteni a zsidókon. Egyesek élelmiszert juttattak be a gettóba, mások a vasútnál igyekeztek még némi élelmet átnyújtani a számukra a hosszú út előtt. Olyan is akadt, aki elrejtette vagyonukat arra az esetre, ha visszatérnének a táborból. Azért alapvetően az volt a jellemző, hogy a zsidók elhurcolása után házaikat kifosztotta a hatóság, és a lakosság egy része is próbált kimenteni valamit a maga számára ezekből értékekből – folytatta.
1945 után az életben maradottaknak csupán egy kicsiny része tért csak vissza Orosházára. A korábban említett Schwarcz János is így tett, aki háza egy részét múzeumi hasznosításra ajánlotta fel. Sajnos a túlélők közül többeket meghurcoltak hazatértük után is. Miért? Mert gazdagok voltak, mert „burzsujok” voltak, úgyhogy a túlélésért folytatott harc – igaz, más színtéren, de – a második világháború után is folytatódott tovább. Erostyák Zoltán kiemelte, az emberségesség ezekben az években ritka volt, mint a fehér holló, de mégis elmondható, Orosházán azért repkedett belőle néhány a magasban.
Január 27-e a holokauszt nemzetközi világnapja. 1945-ben ezen a napon szabadította fel a szovjet Vörös Hadsereg az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat.
Olvassa el dr. Kurzweil Ágnes történetét, aki 6 évesen került koncentrációs táborba.
