- hirdetés -

Az újságírónak néha könnyű dolga van, hiszen a témát, melyről mesélni fog, egyszerűen elébe sodorja a szél. Így volt ez most is, Berecz Bagi Andreát mint jólelkű, jótékony angyalkát egyik olvasónk ajánlotta figyelmembe.

Berecz Bagi Andrea legfőbb célja, hogy a gyerekeknek segítsen. Ő maga is szülő, három – ma már felnőtt – gyermek édesanyja, aki sok évvel ezelőtt saját bőrén is megtapasztalta az élet kihívásait. Vallja, hogy igen, vannak olyanok, akik önhibájukból kerültek nehéz anyagi körülmények közé, viszont az ő gyermekeik csak áldozatok, akik nem felelnek semmiért.

– Mi nem a szülőket nézzük, hanem a gyerekeket. Barátaimmal, munkatársaimmal összefogva keressük a lehetőségét annak, hogy nekik segítsünk. Úgy gondoljuk, nagyon fontos az élmény, hogy legyen mire emlékezni, legyen miről beszélgetni esténként otthon az ágyban. Épp ezért hoztuk létre már több mint tíz éve a Betyár Lovas Közhasznú Alapítványt, mely által hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezünk nyári táborokat. Csupán négy nap, de utána ezek a gyerekek egész évben ezt várják. A tábor mellett focimeccsekre is elvisszük őket, MB I-es csapatok mérkőzéseit nézhetik meg, és számukra ez olyan élmény, mely kiszakítja őket a szürke hétköznapokból. Akinek nincs lehetősége utazni, aki soha életében nem jutna el egy kirándulásra, annak egy ilyen meccs is örök emlék marad – mesélte.

Nálunk is volt kikapcsolva a gáz

Andrea az alapítványon keresztül megismert családok egy részét is folyamatosan támogatja, és emellett figyelemmel kíséri azokat a facebook csoportokat is, melyekben rászorulók kérnek segítséget.

Sokszor arctalanul, névtelenül segít (Fotó: Horváth Bence)

– Elmegyek a megadott cím felé, megnézem, valóban olyan körülmények között él-e a család, mint ahogyan azt írja, és ha igen, akkor összefogunk a barátokkal, munkatársakkal, és megpakolunk nekik néhány táskát. Sajnos nagyon sokan küzdenek komoly anyagi gondokkal nap mint nap. Mi, akik segítünk, szintén sok mindenen mentünk át életünk során. Nekem is volt egy rossz házasságom, elváltam, rengeteget voltam a gyerekeimmel kórházban, nálunk is volt kikapcsolva a gáz és a villany is, épp ezért tudom, mit élnek át ezek az emberek – folytatta.

Anya és lánya szinte összerogyott a boldogságtól

Andrea és kis csapata időt és energiát nem sajnálva segít, arctalanul, névtelenül, köszönetet nem várva. Egyszerűen csak mert így érzik helyesnek.

– Egy középiskolás kislánynak, aki most online tanul, okostelefont vittünk. Mikor meglátták az édesanyjával, egymásra néztek és majdnem összerogytak. Volt, aki a kezünket szorongatta, és nem akart minket elengedni, annyira örült a tartós élelmiszereknek és a ruháknak. Nem is gondolnánk, hányan élnek egyik napról a másikra. Folyamatosan támogatunk egy anyukát is, aki egymaga neveli gyermekeit, fizetésének fele le van tiltva és még az albérletre is minden hónapban félre kell tennie. Ha mi nem segítenénk neki, akkor talán összeroppanna. Nem teszünk nagy dolgokat, ezek csak apróságok, de mégis egy kicsit jobb, egy kicsit könnyebb és boldogabb lesz általa néhány család élete – zárta.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.