- hirdetés -

Szakgimnáziumok helyett technikumokba, míg szakközépiskolák helyett szakképző iskolákba jelentkezhetnek a szakmatanulást fontolgató diákok. Az új szakképzési rendszer szeptemberben startolt el, most a GYSZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Pörneki Attila ismertette a legfontosabb tudnivalókat.

– A szakképzés megújításának az volt a főbb célja, hogy lépést tartson a munkaerőpiaccal, illetve azokkal az igényekkel, melyekre az országnak szüksége van. A szakképzésnek is lépést kell tartania a változásokkal. A technikum többek számára ismert intézménytípus, amely egyfajta értéket mutat. Ez ötéves képzést nyújt, míg a szakképző iskola hármat. Magában a technikumban óriási lehetőségek rejlenek, hiszen az ötödév végén olyan technikusi végzettséget kapnak a diákok, mellyel el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon – kezdte beszámolóját az igazgató.

A gyerekek, szülők körében olyan fontos kérdések merültek fel: ha technikumba megyek, tudok-e majd tovább tanulni főiskolán, egyetemen? Pörneki Attila elmondta, erre egyértelműen igen a válasz. A közismereti tantárgyakat gimnáziumi óraszámban tanítják, így ugyanazt a tananyagot sajátítják majd el, mint a gimnazista gyerekek. A természettudományos tárgyakat, mint a földrajzot, biológiát vagy fizikát 9-10. osztályban tanulják, utána pedig a 11. évfolyamtól csak azok a természettudományos tárgyak kerülnek az órarendbe, ami az adott szakterülethez kapcsolódik.

Pörneki Attila ismertette a részleteket, fontosabb tudnivalókat (Fotó: Horváth Bence)

– Kötelező emellett egy idegen nyelv oktatása. Ennek a rendszere úgy néz ki, hogy a 12. év végén tesznek a tanulók előrehozott érettségi vizsgát magyarból, matematikából és történelemből, majd az ötödév végén idegen nyelvből és a szakmai vizsgát. A technikumban a szakmai képzés keretein belül a 10. évfolyam végén ágazati vizsgát tesznek a diákok és gyakorlatilag a 11. évfolyamtól kezdve ezek a tanulók duális képzőhelyekkel szerződnek, akik az iskolával egyeztetett szakmai program alapján készítik fel őket a szakmai vizsgára – ismertette a részleteket Pörneki Attila.

Hozzátette, a szakképző iskolában is piacképes szakmákat kínálnak a gyerekeknek, ott az a fontos különbség, hogy a 9. évfolyam végén teszik az ágazati alapvizsgákat, amely a jelenlegi 9. évfolyamnak is már szervezés alatt van. Ők így már a 10. osztálytól kezdve mehetnek majd a duális partnerekhez, ahol a szakmai gyakorlatot végzik és a 11. osztály végén megkapják a szakmai bizonyítványokat is. Ezt követően is lehetőségük van az érettségi vizsga megszerzésére is esti tagozaton, de másodszakmát is tanulhatnak. Valamennyi érettségiző diák részére is fel tudják ajánlani az érettségire épülő szakképzéseket is.

Fontos része a szakképzésnek az ösztöndíjrendszer, mind a technikumban, mind a szakképző iskolában tanuló diákok szempontjából (Archív fotó: Rosta Tibor)

Fontos elem még a szakképzésnek az ösztöndíjrendszer, ami a technikumban tanuló diákoknak az első félévben 8, míg a szakképző iskolában tanulóknak 16 ezer forint magasságában mozog, utána pedig tanulmányi eredménytől függ a további emelkedés. Az ösztöndíj egy részét pedig egyszeri pályakezdési támogatásként kaphatják meg, amikor a szakmai vizsgát letették. Az iskolában orientációs osztály is működik azoknak a gyerekeknek, akik a 8. osztály után még nem tudták eldönteni, hova menjenek tovább, hogy megtalálják a megfelelő szakmát.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.