- hirdetés -

A Táncsics Mihály Gimnázium egykori diákja, a Szent-Györgyi Albert emlékérmes és Semmelweis-díjas szülész-nőgyógyász professzor nyolcvanadik életévéhez közel is lelkesen és lendületesen, tettre készen köszöntötte az új évet.

„Több, mint fél évszázada annak, hogy kezdő orvosként 1969-ben az Egyesült Államokba disszidáltam. Richard Nixon fogadott be országába. A januárban beiktatásra kerülő Joe Biden lesz a tizedik elnököm. Azóta nagyon sok víz folyt le a Dunán és a Hudson folyón. Az Egyesült Államokban – személyes tapasztalataim alapján elmondhatom – az orvosok végig jóleső társadalmi megbecsülésben részesültek. A magamfajta, korombéli kollegák pedig elégedetten élvezik a nyugdíjas éveket.Annak a Magyarországnak, amit én ötven éve hagytam itt, már se híre, se hamva. A rendszerváltás óta nem telt el ötven év, így az összehasonlítás még nem időszerű. Annyi azért körvonalazódik, hogy a nyugdíjas orvosok élete hazánkban egyenlőre még nem igazán irigylésre méltó.

Forrás: http://ots.mti.hu

Megöregedni sehol sem jó a világon. Jól ismerem mind a két országot és hetvenhét évesen sajnos az öregedést is. De úgy tűnik azonban, hogy a nyugdíjas évek is tartogatnak még meglepetéseket. Joe Biden hetvennyolc éves korában bevállalta, hogy a szabad világ vezetője lesz amerikai elnökként. Hogy ez mekkora feladatot jelent és milyen mérhetetlen energia befektetéssel jár, azt egy hétköznapi ember el sem tudja képzelni. Mi, nyolcvan felé közeledő amerikai és magyar nyugdíjasok tekintsük példaképünknek Joe Bident. Ne a politikai hovatartozása miatt, hanem azért, mert a mi korosztályunkat képviseli. Hasson ő lelkesítőleg ránk is, hogy ne az ízületeinkre panaszkodva ébredjünk, hanem energikusan, pezsgő adrenalinnal fogjunk hozzá a napi feladatok megoldásához és az egyre rövidülő, de mégis ígéretes jövő építéséhez. Ha Joe Biden ezt meg tudja csinálni, miért ne tudnánk mi is. Legyen ez a mi generációnk újévi fogadalma!

Dr. Kaáli Nagy Géza”

Budapest, 2020. december 29., kedd (OTS)

Forrás: http://ots.mti.hu/hirek/157724/kaali_professzor_ujevi_fogadalma
Kiemelt kép: Palcsek István

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.