- hirdetés -

Karácsonyig célba érnek az orosházi női kézilabdázók által gyűjtött adományok. Több mint harminc kisebb, nagyobb doboz gyűlt össze, amit a Vöröskereszt helyi szervezete oszt szét a rászoruló családok között.

Idén is folytatta hagyományát és jótékonysági akciót hirdetett az Orosházi Női Kézilabda Club. Idén a megszokott véradás helyett cipősdoboz gyűjtést szerveztek. A dobozba főleg tartós élelmiszert, jó minőségű ruhaneműt, játékot, könyveket vártak.

– Ebben a rendkívüli helyzetben különösen fontosnak éreztük, hogy segítsünk a rászorulókon. Más módot kellett választanunk, de úgy hiszem, megtaláltuk a legjobb megoldást. Használható játékokat, tartós élelmiszereket vártunk az adakozóktól. Ismét bebizonyosodott, hogy fantasztikus szurkolóink vannak. Közülük sokan gondolták úgy, hogy beállnak a jó ügy mögé. Az adakozóknak hála több mint harminc kisebb, nagyobb doboz gyűlt össze tele adománnyal. Köszönjük mindenkinek, aki támogatta akciónkat – fogalmazott Szabó Viktor, klubmenedzser.

Fotó: Horváth Bence

Az összegyűlt dobozok átadására december 18-án délelőtt került sor a Vöröskereszt orosházi szervezetének irodájában. A becsomagolt dobozokat a klubmenedzser mellett, az NB I/B-s felnőtt csapat három tagja; Vörös Bettina, Kenyeres Barbara és Nemes Nóra adták át a Magyar Vöröskereszt Békés megyei igazgatójának.

Fotó: Horváth Bence

– A következő napokban eljuttatjuk a rászorulók karácsonyfái alá az ajándékokat. Jó helyre kerülnek a felajánlások. Hálásan köszönjük a segítséget és a klub évek óta tartó támogatását. Sok sikert a továbbiakban és kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek – tette hozzá Tóth Zoltánné, megyei igazgató.

Fotó: Horváth Bence

Szabó Viktor zárásként elmondta, hogy az akción sikerén felbuzdulva jövőre biztosan folytatják a hagyományt. Bízik benne, hogy a korábban megszokott formában véradással összekötve lesz erre lehetőségük.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.