Vannak Orosházán olyan emberek, akikkel megszokhattuk, hogy napról napra találkozunk. Néha előfordul, hogy eltűnnek egy időre és ezt észre is vesszük. Ekkor jön a kérdés: mi van vele?
Jantos Istvánné az Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium első igazgatója volt. Nyugállományba vonulásával egyidőben a közélettől is kissé visszavonult. Sorozatunk jelen epizódjában vele beszélgettünk, múltról, jelenről, adventről, családról, egészségről.
Az „Eva” volt Orosházán a rendszerváltás utáni első egyházi iskola. A szokásokat, a hagyományokat, az egyházi oktatást, nevelést mind ki kellett alakítani, amiben nagy szerepe volt az első igazgatónak, Jantos Istvánnénak. Annak idején a munka nehézségei mellett az őt és az iskolát ért különböző támadásokat is el kellet viselnie.
– Nagy ellenállás és értetlenség vett minket körül. A szocializmus évtizedei után voltunk, nem is igen volt vallásos ember. A többség tartott ettől az egyházi átvételtől. Türelmesen, szeretettel álltunk a feladathoz és folyamatos átmenetet biztosítottunk a világi és az egyházi oktatás között. Először csak a két első osztályban volt egyházi oktatás, a többi világi és ahogy mentek ki a felsőbb évfolyamok úgy lett aztán az egész iskola egyházivá. Két csodálatos pedagógus kapta az első két osztályt, Maczkóné Margitka és Musztafáné Györgyike. Nagyon szerették őket a gyerekek is, szülők is. Az évek múlásával aztán elcsitultak a hullámok és sikerült szépen végig vinni az átmenetet. Így advent táján mindig eszembe jut, milyen élmény volt először elmondani a gyerekeknek a karácsony valódi történetét. Kialakultak a szokások, hagyományok, melyek mentén ma is zajlik az iskola élete – meséli Jantosné Ilike.
Tizennyolc év után, 2010-ben félévkor köszönt el az iskolától. Itt nem volt átmenet.
– Az akkor jellemző hajtásból, napi tizenkét-tizennégy óra folyamatos pörgésből egy pillanat alatt kerültem ki. Szombaton még elmondtam a beszédemet, a szalagavatón, aztán hétfőn már nem mentem dolgozni. Megszenvedtem ezt a hirtelen váltást és valahogy úgy éreztem, nem vágyom közösségbe. Könnyebb volt ezt így feldolgozni. Én jól megvagyok a magam kis körén belül. Szervezem a volt kollégákat. Havi egyszer összejövünk az egyháznál és egy kis igei bevezető után nagyokat beszélgetünk, dolgozzuk fel az emlékeket. Az idén persze ez is el-elmaradt – teszi hozzá.
Az igazgatónő mostanság az egészségét megőrzendő, kerékpározik. Hol egyik, hol másik barátnőjével nyeregbe pattannak és elkerekeznek pl. Székkutasra kézműves csokit venni, vagy épp amerre kedvük szottyan, közben megbeszélik a világ dolgait. Nagyon rossz időnek kell ahhoz lenni, hogy ez a program kimaradjon a napirendből.
– Nem is vagyok az a nagy közösségbe vágyó. Szívesen elmentem nyugdíj után is egy-egy színházba, rendezvényre. Előtte sok helyen kellett megjelenni, most már megválogatom hová megyek el. Itthon vagyok, jól vagyok, istápoljuk egymást a férjemmel. Így esik jól, várjuk a karácsonyt és ezzel együtt várjuk, hogy múlik-e a járvány és hogy a gyerekekkel, unokákkal találkozhatunk-e. Az ÚrJézus eljövetelének várása mellé ezen az adventen most ez társult – zárja a beszélgetést Jantos Istvánné.
