- hirdetés -

Az úttestet és az azt övező megújított útpadkát is átadták a forgalomnak a Luther utca teljes hosszában.

A Luther utca pályázati pénzből finanszírozott második ütemének elkészülte, a kockakövek újrarakása után a padka rendbetétele valamint szintre hozása következett. Egy olyan munkának az elvégzése, amely gyakorlatilag az úttestet hozta véglegesen rendbe, melyről azután döntött az önkormányzat és a képviselő-testület, hogy a padkarendezésre is pályázatot írtak ki.

– Ez kétoldali útszélesítés, padkaerősítés 1,1 méter szélességben, melyhez pedig konkrétan kapcsolódott az aknaszemek kiemelése, szintre hozása. Erre írtunk ki pályázatot, amit ugyanaz a kivitelező nyert meg, aki megcsinálta a Luther utcát. A munkát követően november 19-én történt meg a műszaki átadás és átvétel. Mind a vállalkozó, az önkormányzat és a műszaki ellenőr részéről megfelelőnek találtuk az elvégzett munkát és így át tudtuk adni az utcát – ismertette a részleteket a terület önkormányzati képviselője, Bojtor István.

Hozzátette, reméli, hogy a közlekedés a teljes útszakaszon normális és biztonságos rendben folyik majd. A kivitelező nyilatkozata alapján minden munkavédelmi és tűzvédelmi előírásnak megfeleltek a munkálatok során, az út pedig rendeltetésszerű használatra alkalmas a Dózsa György és Arany János utcák közti szakaszon.

– Nagyon örülök, hogy végre teljes egészében megújult az utca, mind az úttest, mind az úttestet övező padka része. Bízom benne, hogy az ott lakók és közlekedők megelégedésére fog szolgálni az útszakasz – tette hozzá Bojtor István.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.