- hirdetés -

A májusi képviselő-testületi ülésen döntött úgy Orosháza önkormányzata, hogy az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására nyújt be pályázatot. Végül a Luther utca harmadik, Eszperantó és Arany János utcák közötti szakaszának felújítását pályázták meg.

Pályázat benyújtásáról döntött májusi testületi ülésen Orosháza önkormányzata. Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásával kapcsolatban végül úgy döntöttek, a belterületi utak és járdák, azon belül is a Luther utca harmadik szakaszának felújítására nyújtanak be pályázatot. A május 31-i határidőnek megfelelően az önkormányzat be is nyújtotta pályázatát az Eszperantó és az Arany János utcák közötti harmadik szakasz felújításához.

Az említett utcaszakaszon kockakő bontást, tisztítást, fagyvédő réteg építését, szegélyépítést, a bontott kockakövek visszafektetését, szikkasztó árkok profilozását, valamint padkarendezést terveznek. Az igényelhető támogatás maximális összege 30 millió forint.

Az utca harmadik szakaszának felújítása következhet (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A beruházás összköltsége kivitelezői árajánlat alapján bruttó 41 millió forint. Így ebben az esetben az önkormányzat a beruházás összköltségének 65 százalékát (26,7 millió forint) igényelheti központi forrásból, 35 százalékot, azaz 14,3 millió forintot pedig önerőből biztosít.

A képviselő-testület a pályázat benyújtása mellett a beruházáshoz szükséges pályázati önrészről is döntött. A pályázat beadása megtörtént a május 31-i határidővel bezárólag.
– A határidőt betartva nyújtottuk be a pályázatot és várjuk a pozitív elbírálását. Amint ez megtörténik, gyorsan szeretnénk az ilyenkor szükséges eljárásokat lefolytatni, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a kivitelezés – tette hozzá Bojtor István, alpolgármester.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.