- hirdetés -

Ajándék időtöltést kínál gyermekeknek egy lovas sportedző. Zsilák Zsanett szeretné a fiatalokat megismertetni a lovakkal és a természettel, mindezt családias légkörben.

Már megszokott, hogy karácsony közeledtével egyre több jótékonysági felhívással találkozunk. Idén talán minden eddiginél nagyobb jelentősége van az önzetlen kezdeményezéseknek.

A fiatal lovas sportedző, Zsilák Zsanett Facebook-oldalán is egy ilyen felhívást tett közzé. Lovas élményt ajándékoznak három, négy és tíz év közötti gyermeknek.

Elmondta, hogy néhány éve olvasott először erről a kezdeményezésről, ami Németországból indult. Azóta minden évben találkozott vele, de mostanra teremtették meg a feltételeit annak, hogy csatlakozhassanak.

Fotó: Zsilák Zsanett Facebook-oldala

– A lovakkal való kapcsolatom kislány koromra nyúlik vissza. A nagypapámnak mindig voltak lovai. Az édesapámtól kaptam 14 éves koromban az első saját lovamat. Éveken át hű társam volt, így már akkor eldöntöttem, hogy velük szeretnék foglalkozni. Az iskolai tanulmányaim befejezése után, négy évet egy ügető versenyistállóban dolgoztam, ahol rengeteget tanultam róluk. 2015-ben nyertes fiatal gazdaként visszaköltöztünk Orosházára és azóta baráti összefogásból ügető versenyistállót tartunk fent – meséli a részleteket a fiatal állattartó.

Két évvel ezelőtt kislányuk születése egy újabb fordulópont volt az életében. Azóta Fanninak egy pónit is vásároltak, ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy jobban megismertetné a gyerekeket a lovakkal. Előbb lovas sportedzői képesítést szerzett, jelenleg lovasterapeuta asszisztensi képzésen vesz részt.

Fotó: Zsilák Zsanett Facebook-oldala

– A foglalkozások a mozgás és képességfejlesztés köré épülnek, mondókás, játékos formában. Szeretném a gyerekeket közelebbi kapcsolatba hozni a lovakkal, a természettel, egy családias légkört teremteni. Sok ötletem, tervem van ezzel kapcsolatban. Ezért is csatlakoztam az „Ajándékozz lovas időt karácsonyra” kezdeményezéshez – tette hozzá.

A látogatás során a gyerekek lovakkal ismerkednek, megtanulják az ápolásukat, sörényt fonhatnak, legeltetnek és szülői engedéllyel még lovaglás is szerepel a programban.

A posztban Zsanett felhívta a figyelmet, hogy elsősorban olyan szülők jelentkezését várja, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy gyermeke lovak között lehessen.

A jelentkezéseket Facebook-üzenetben várja egészen december 6-ig.

Amennyiben több jelentkezés fut be, akkor sorsolás dönt, kik kapják az ajándék lovas időtöltést.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.