- hirdetés -

Újra jön a vásárlási idősáv. November 23-án, az Idősügyi Tanács ülése után adták ki azt a kormányrendeletet, miszerint újra bevezetnek egy olyan vásárlási idősávot, melyben csak idősek vásárolhatnak az üzletekben. Megkérdeztük az orosháziakat, mit gondolnak az újonnan hozott intézkedésről.

A meghatározott idősávban csak 65 év felettiek tartózkodhatnak a boltokban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 65 év felettiek csak ebben a meghatározott időkeretben vásárolhatnak. Hétfőtől péntekig 9 és 11 óra, míg szombaton és vasárnap 8 és 10 óra között érvényes a védelmi idősáv.

Páli Imréné ebben az időközben szokta intézni bevásárlásait (Fotó: Horváth Bence)

– Én alapvetően nem vagyok annyira korán kelő, inkább olyan 9 és 12 óra között szoktam alapesetben intézni a vásárlásaimat, délelőttönként járok boltba, ezért nekem szerencsére még a tavasszal hozott intézkedések sem okoztak gondot. Ha csak egy kicsit is segítenek ezek az intézkedések abban, hogy elkerüljük a vírust, akkor már megéri – nyilatkozta Páli Imréné.

Jóbi Gergőt egyáltalán nem érinti az új időkorlátozás (Fotó: Horváth Bence)

Jóbi Gergő elmondta, őt a jelenlegi idősáv egyáltalán nem érinti.
– 9 és 11 óra között dolgozom, így számomra teljesen mindegy. Inkább a délutáni időszakban szoktam intézni a vásárlásaimat, vagy nagyon reggel 6 és 7 óra között. Megmondom őszintén, én nem sok értelmét látom a dolognak, de szerencsére könnyen tudok alkalmazkodni hozzá – árulta el.

Horváth Sándorné könnyebben elfogadhatónak tartja a jelenlegi döntést, mint a tavalyi idősávot (Fotó: Horváth Bence)

Horváth Sándorné úgy gondolja, a tavasszal hozott idősávhoz képest a jelenlegi megoldás sokkal inkább elfogadható.
– A hétvégi idősáv kevésbé érint, de a hétköznap más. Számomra abszolút elfogadható, mert szeretem már korán letudni a vásárlásokat, mielőtt délután neki fognék főzni, hiszen akkor még nincsenek annyira sokan. A tavaszi azért nem volt jó, mert mire eljutottam odáig, már elvittek szinte mindent, de ha így alakítják, akkor szerintem nem lesz rossz – mesélte.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.