- hirdetés -

Petrovszki István neve a mai napig jól cseng karatés berkekben. Mint versenyző és mint tanító is letette névjegyét. Most bajba került.

Már régebb óta beteg, de ilyen súlyos formában még nem jelentkezett a kór. Néhány héttel ezelőtt elájult, kómába esett, tanítványai találtak rá. A tíz nap kóma után még másik betegség is jött, műteni is kellett. Rengeteget fogyott a több mint egy hónapos kórházi fekvés alatt. Erején kívül munkáját is elvesztette, mindent újra kell kezdenie gyógyulása után.

Amikor még minden rendben volt

A történetről egy véletlen folyamán, az internetről szerzett tudomást sensei Kalmár Árpád. A Magyar Karate Szakszövetség nemrégiben kitüntetett főtitkára a facebookon fordult a karate társadalomhoz, a következő üzenettel:

Kedves Barátok, Ismerősök!

GYŰJTÉST SZERVEZÜNK egy Karatés sporttársnak, egy barátnak, aki mint edző, természetgyógyász, masszőr, csontkovács, de úgyis mint ember mindig önzetlenül segített mindenkinek, de most Ő került olyan helyzetbe hogy segítségre szorul. 10 napos kómából ébredve, kórházban fekve, rövid idő alatt 15 kg súlyt és munkáját elveszítve várja a gyógyulást és hogy ki kerülhessen a kórházból és elkezdhesse újra az életet. Ahhoz hogy ez sikerüljön és a teljes felépüléshez munkája elvesztése miatt segítségre van szüksége, ezért a közeli barátok úgy gondoltuk, hogy gyűjtést szervezünk részére, hogy amint ismét otthonába kerül legyen egy alap az újrakezdéshez, amihez megköszönjük a Te megtisztelő támogatásod.

A számlaszáma: 10700316-54630965-51200002

Köszönjük további megosztásotok, mindenkinek jó egészséget kívánunk. Sportbaráti Tisztelettel: Osu! Kalmár Árpád

– A karate társadalom az ország minden részén, sőt külföldön is pozitívan fogadta a felhívást és egy emberként mozdult meg, hogy segítsen. Engem is rengetegen hívnak, kérdezik, hogyan segíthetnének. Sokan éltek a számlaszámra utalás lehetőségével, mások vitamin csomagot hoztak, ami a talpra állást gyorsíthatja. Örülök az egység ilyen megnyilvánulásának – tette hozzá sensei Kalmár Árpád.

István már visszakerült Orosházára, a kórházban gyógytornász segítségével végzi a rehabilitációs kezeléseket. Gyógyul, erősödik, hogy végre hazamehessen. Harcol, ahogy eddig is, csak most magáért. Mint mondja nagyon mélyen megérintette a gyűjtés, az összefogás híre.

– Rendkívül megható és szívmelengető érzés, hogy ennyien fogtak össze értem. Nagyon sokan segítenek és aki anyagiakban nem tud, az is küld legalább egy jókívánságot. Ezek adnak erőt az újrakezdéshez és a tudat, hogy van még JÓ a világban. Köszönöm sensei Kalmár Árpádnak és minden barátomnak, sporttársamnak – mondja István.

Örömmel tettük közzé a fentieket. Aki akar és tud, a megadott számlaszámon segíthet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.