Ez a rovat segít nekünk abban, hogy a felszín alá, a látszat mögé lássunk. Abban, hogy valakire, akiről gyakran hallunk vagy olvasunk, ezután másképp tekintsünk. Lehetőséget nyújt arra, hogy megtudjuk, milyen a blézer és a névtábla mögött maga az ember. Olasz Mónika mesél.
Az orosházi képviselő-testület tagjaként, valamint az Egységes Szociális Központ szakmai igazgatóhelyetteseként tevékenykedik nap mint nap. De persze az ő élete sem szólhat csak a munkáról. Kell valami, ami feltölti, kikapcsolja.
– Mindig is érdekelt a történelem, főként az őskor és ókor foglalkoztatott. Sokáig régész szerettem volna lenni, ez a vágy egészen a gimnázium végéig elkísért. Így gyerekként nem is ellenkeztem, mikor mennem kellett anyukámékkal kapálni, hiszen mindig reméltem, hogy találok valami régiséget a föld alatt. Néhány régi pénzre és törött cserépdarabra sikerült is rálelnem, és azokat nagy becsben tartottam, mint valódi kincseket – emlékezett.
Olasz Mónika később felnőttként, élesben is kipróbálhatta magát ezen a területen. 2017 tavaszán jártunk ekkor.
– Rózsa Zoltán volt múzeumigazgató lehetőséget nyújtott arra, hogy ez a vágyam valóra válhasson. A mai napig hálás vagyok neki ezért. Abban az évben Gellértegyházán volt egy ásatás, melyre amatőrök jelentkezését is várták. Árpád-kori csontvázakat, és a hozzájuk tartozó emlékeket tártuk fel, köztük pénzérméket, hajkarikákat és koporsószegeket.
Elképesztő élmény volt, rettenetesen élveztük a barátnőmmel, hogy áshattuk a földet, melyből ezer éves emlékek törtek elő. Ez az egyedülálló kezdeményezés, melyet Rózsa Zoltán indított, nagyon sok olyan orosházinak adott örömöt, aki érdeklődik a történelmünk iránt – tette hozzá.
Olasz Mónikát a történelem mellett mindig is foglalkoztatta az irodalom. Már gyermekként is fontosnak tartotta, hogy olvasott legyen. Volt olyan nyári szünet, amikor tizenöt regényt is elolvasott. A tantárgy szeretetét Szokodi László tanár úrnak köszönheti, kinek óráira a mai napig szeretettel gondol vissza. Itt érintette meg elsőként Ady, Radnóti és József Attila költészete.
A két kulcsfogalom: a hazaszeretet és az elfogadás
Olasz Mónika már sok területen kipróbálta magát az életben. Dolgozott postai hivatalban, parfümériában és ruhaüzletben is. A főváros mellett élt Új-Zélandon is, ez utóbbi számára egy nagyon érdekes és tanulságos időszak volt, hiszen megtapasztalta, hogyan tud megannyi kultúra együtt élni és alkotni. Bárhol járt és bármit csinált, a művészetek mindig fontos részét képezték az életének.
– Rajongok a festészetért. A kortárs alkotók közül Szőke Péter Jakab munkái állnak hozzám a legközelebb, a nagyok közül pedig Picasso és Modigliani képei a kedvenceim. Nagy álmom, hogy élőben láthassam Pieter Bruegel Flamand közmondások című festményét. Ez egy 117×163-ös alkotás, mely negyven közmondást elevenít meg. Negyven apró részlet, de együtt egy egységet alkotnak. Ez a XVI. század közepén készült festmény sajnos elég messze, Berlinben található, de remélem, egyszer eljutok oda, és megtekinthetem – mondta.
Mónika hozzátette, amit szeretne átadni gyermekének a művészet szeretetén túl, az a hazaszeretet fontossága.
– Sajnos úgy érzem, a hazafiasságra nevelés hiányzik a társadalmunkból. Nem vagyunk büszkék a saját identitásunkra. Pedig fontos, hogy tiszteljük és szeressük a hazánkat! Büszkének kell lennünk arra, hogy magyarok vagyunk! Ez egy csodálatos ország, ahol minden megvan. Ha kirándulok, belföldi úti célt választok. Évente többször meglátogatom az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparkot, de itt van közel a Gyulai Vár és az Almássy kastély is, melyek szintén gyönyörűek. Hollókő pedig a mindenem. Az a hely a béke szigete, mely úgy érzem, képes visszavezetni a múltba. Nálunk is megvan minden, ami szép, csak el kell indulni és fel kell fedezni hazánk kincseit.
Úgy vélem, szükség lenne a fiatalok számára valódi, értékes példaképekre, akik nem a celeb világból kerülnek ki. Felnézek Varga Judit igazságügyi miniszterre, aki tudásával és karakán személyiségével példát mutathat a mai generáció számára. Nemkülönben értékes Kossuth vagy akár Széchenyi személye is, és mindazok, akik harcoltak hazájukért, függetlenségünkért – jegyezte meg.
Olasz Mónika hozzátette, a hazaszeretet érzése mellett kiemelten fontosnak tartja az elfogadást, azt, hogy segítsünk egymáson, és arra is szeretettel tekintsünk, aki valami miatt kilóg a sorból. Legyen szó pszichiátriai vagy szenvedélybetegről, fogyatékkal élő személyről vagy homoszexuálisról.
– Az utóbbiakról írtam annak idején a szakdolgozatomat. Úgy gondolom, mind egyformán értékesek vagyunk. Csajkovszkij és Leonardo da Vinci is homoszexuális volt, de gondoljunk csak bele, nélkülük mennyivel szegényebb lenne a képzőművészet és a zeneirodalom. Attól, hogy valaki valamiben más, még nem jelenti azt, hogy rosszabb is a többinél. Ezt fontos tudatosítanunk magunkban – zárta gondoltait.
