- hirdetés -

A Vásárcsarnok melletti Szomjasfutár sörök, borok, különböző szeszesitalok, ásványvizek, üdítők házhoz szállításával foglalkozik. Kínálatukban a szörpök, jegesteák mellett megtalálható a whiskey és a pálinka is. Orosháza mellett a környéken több településre is szállítanak, de a továbbiakban is szeretnének terjeszkedni. A kiszállítás, akárcsak egy pizzériánál, egy telefonhívásba kerül. (x)

– Fontos megjegyezni, hogy vidékre is szállítunk, 12 vidéki település van a környéken, nagyjából 20 kilométeres körben, így mindenhova eljutunk, ahonnan egyébként érkeznek a vásárlóink is. A teljesség igénye nélkül szállítunk Csorvásra, Tótkomlósra, Nagyszénásra, Székkutasra, Kardoskútra, Pusztaföldvárra, Nagymágocsra, Fábiánsebestyénre, Gádorosra, Kaszaperre, Csanádapácára és Árpádhalomra – sorolta el Kiss Róbert a tudnivalókat.

Fotó: Horváth Bence

Hozzátette, nagyon jól működik a különböző rendezvényekre való italkihelyezés, amikor bizományba odaadnak az áruigényen felül akár jóval többet is és nem kérnek érte előre pénzt. A végén utólagos elszámolással visszavesznek minden darabra, ráadásul kedvezménnyel. Ez a megoldás lakodalmakra, céges- vagy akár családi rendezvényekre is az év minden időszakában igénybe vehető.

– A kiszállítással kapcsolatban is igyekszünk mindig a gyorsaságra törekedni, hogy legkésőbb pár órán belül már házhoz is tudjuk szállítani a megrendelt italokat. Fontos, hogy a termékeket a honlapon lehet megtalálni (szomjasfutar.hu), a rendelés azonban telefonon keresztül történik, mert egyelőre nem webshopként működünk – tudtuk meg a cégvezetőtől.

Fotó: Horváth Bence

Néhány hónap alatt építettek ki jelentős ügyfélkört

– Maga az ötlet még tavaly ősszel jött, karácsony környékén szerettük volna elindítani a szolgáltatást, csak akkor még nem készült el időben a weboldal, így lett belőle február végi, március eleji indulás. Tulajdonképpen amikor a karantén kezdődött. A koronavírus helyzethez azonban nem nagyon volt köze, inkább a bulik kapcsán jutott eszünkbe – mondták.

Elmondásuk szerint, ezzel kicsit az idősek válláról is igyekeznek levenni a terhet, sokan örülnek neki, hogy nem nekik kell cipelniük, főleg a lakótelepi lakások, tanyák esetében. Az italok mellett tartós élelmiszereket is forgalmaznak: tejet, étolajat, rizst, lisztet, cukrot, konzerveket.

Több, mint 1400 termék 55 négyzetméteren

Aktuális készletünk van mindig, amit igyekszünk folyamatosan frissíteni. Vidékre még nem terjeszkedtünk annyira, de fontosnak tartom, hogy már ott is van, hogy valamiből egész havi készletet kikérnek, a lényeg, hogy visszatérő vásárlóink vannak. Az 55 négyzetméterünkön 1400-nál is több termék található meg. Más téren is igyekszünk növekedni, többcsatornás értékesítéssel, a kiszállítás mellett lakodalmakra, esküvőkre szállítunk, a lakossági kiszállítás mellett a magánszemélyek kiszolgálására is figyelmet fordítunk – tette hozzá.

Terveik szerint hamarosan már rendes online webshopként fognak működni. Az érdeklődők így telefonálás nélkül, kattintással tudnak majd online is rendelni. És ugyan a termékkört már nem szeretnék tovább bővíteni, de nem tartják kizártnak, hogy akár országos szinten is elinduljon a terjeszkedés.

Telefonos rendelés kiszállításhoz: +36 70 675 2525
Üzlet: Orosháza, Könd u. 53-55. (a Vásárcsarnok mellett)
Nyitvatartás: Hétfőtől szombatig: 8:00-20:00
vasárnap: 8:00-13:00

Házhoz szállítás: Hétfőtől szombatig: 10:00-20:00

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.