A járvány miatt szűk körben, de a szokásos helyszínen emlékezett meg Gádoros önkormányzata az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Az ünnepségen dr. Szilágyi Tibor polgármester elmondta, 1956 mindannyiunk öröksége, felelősséggel kell bánnunk vele. Az akkori eseményekről több visszaemlékezés is született, amelyeket mások mellett Oláh János gyűjtött össze.
„Október – csillagok hulltak nagy robajjal
tankok dübörögtek hatalmas morajjal
ahol macskakövön forradalmár lépett,
magyar lobogónak a szíve kiégett…”
A Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskola diákjai Horváth Piroska, Rezdült a föld című versével indították emlékező összeállításukat, amelyben három költemény segítségével idézték fel a forradalmat.
Azt, amelyet Szilágyi Tibor a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményének nevezett ünnepi beszédében. Szólt arról, hogy gyermekként csak a száraz tényeket tanultuk, középiskolás tanáraink is csak találgatták, mit mondjanak róla. A régi könyvekben ellenforradalomnak, aztán népfelkelésnek hívták.
– Egykori tanárom, Keller József, a Táncsics Mihály Gimnázium volt igazgatója azt mondta történelem órán, hogy az idő és a jövő generációja fogja eldönteni, mi is volt ez valójában. A mai kor embere pedig annak hívja, ami tényleg volt: forradalomnak és szabadságharcnak – fogalmazott.
A község vezetője felelevenítette az eseményeket, melyek a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásához, végül a forradalom leveréséhez vezettek.
Albert Camus ezt írta a magyarokról: a legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a leckét megértse a fülét betömő, a szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia.
– Mi magyar emberként mind 1956 örökösei vagyunk. Történelmünk során megtanultuk, hogy a szabadság a legfontosabb nemzeti értékünk. A szabadság nekünk azt jelenti, hogy magunk döntünk a sorsunkról – hangsúlyozta Szilágyi Tibor, majd a jelenlévőkkel együtt megkoszorúzta az 1956-os emlékművet.
De mi történt akkor Gádoroson?
Erről így írt Oláh János Gádoros község negyedszázados fejlődése 1944 – 1970 című doktori disszertációjában.
„Abban az időben, amikor „nemzetőrök” védték Gádoros község nyugalmát, érdekes javaslatot tett Rozsnyai Sándor „nemzetőrparancsnok.” Minden nemzetőr sapkája mellé kakastollat rendelt a tekintély megtartása végett.”
De a község lakossága más furcsa kezdeményezésnek is tanúja volt. „Pörneki Mihály kerékpáron, ásóval a vállán indult a kommunisták sírját megásni. Először sírokat akart ásni, aztán irtani, majd amint ő mondotta, a „győzelem után fehér lovon fogok bevonulni Gádorosra.”
Badár Bálint a következőket mesélte: „Október 23-át követő napokban volt az első tüntetés a községben. Néhány tanácsi dolgozót zaklattak, esténként bezörgettek a lakásuk ablakán. Az emberek közül néhányan, nem is mindig rossz szándékkal, részeg állapotban fecsegtek mindenfélét, szellemeskedtek. A jobboldal itt is szerzett fegyvereket. Itt is megalakult a nemzetőrség. Az akkori rendőrség nekünk kommunistáknak nem adott fegyvert. Nekünk csak otthoni eszközök maradtak: kasza, szárvágó, kalapács.
Nagyszénáson a tanácsházán mindent elégettek. Gádoroson senki sem merte bántani a kommunistákat, persze megnyugtató volt számunkra november negyedike, mivel a jobb oldal egyre bátrabbá lett és előbb-utóbb önállóan is cselekedett volna, nem várva meg a nép véleményét. Egy szovjet harckocsi jött Gádorosra november 4-én, azután mindenki máshogy beszélt.”
