Az emberek, az ételek és a magyar nyelv is hiányzik Elena Caprioninak, aki 11 évvel ezelőtt érkezett Magyarországra és töltött el itt egy évet, ebből pár hónapot Orosházán. Az akkor mindössze 17 éves lány ma már kétgyermekes családanya. A csereévére mai napig örömmel gondol vissza és reméli, hogy egy napon gyermekei is hasonló élményeket szereznek egy másik országban.
Olaszországból, a Ligur-tenger partjáról, Sarzana városából érkezett Magyarországra 2009 nyarán Elena Caprioni. A közvetlen, jó kedélyű és teljesen laza lány a saját határait feszegetve, a véletlennek köszönhetően jutott el a Kárpát-medencébe. Célja ugyanis nem Magyarország volt, hanem egy olyan hely, ahol mindig süt a nap, és meleg van, vagy egy igazi európai metropolisz. A közvetítő cég azonban Magyarországot jelölte ki számára, fogadó családra pedig Orosházán lelt. Mondani sem kell, hogy az elképzeléseinek szöges ellentéte fogadta. Tenger és pálmafa sehol, a legközelebbi felhőkarcoló is 500 kilométerre van. Helyette van azonban Gyopárosfürdő, néhány panelház és sok kíváncsi ember.
– Mikor először Magyarországra érkeztem egy kicsit elveszettnek és összezavarodottnak éreztem magam. Nagyon messze voltam otthontól egy olyan országban, ami teljesen más mint az enyém. Egyedül voltam a barátaim és a családom nélkül. Egy szót sem tudtam magyarul, és csak nagyon kevesen beszéltek angolul. De történt valami. Hirtelen rengeteg ember vett körbe, akik meg akartak ismerni, és beszélgetni szerettek volna velem. Mindenki nagyon vendégszeretően és kedvesen fogadott. Egyszer csak megértettem, hogy szavak nélkül is lehetséges ugyanazt a nyelvet beszélni. Lassan elkezdtem megérteni, hogy mi is történik körülöttem, és egyből otthon éreztem magam – emlékezett vissza Elena.
Az Orosházán eltöltött pár hónap alatt a Táncsics Mihály gimnáziumba járt, ahol újabb barátságokat kötött, de a környékben tanuló, szintén cserediáktársaival is szoros kapcsolatot alakított ki. Rengeteg impulzus érte. Később Székesfehérváron folytatta csereévét, ahol több külföldi diák élt fogadócsaládjaiknál. Jutott neki kisváros, nagyváros, puszta és dombok egyaránt.
– Azt kell, hogy mondjam minden hiányzik. Hiányzik az a sok csodás ember, akiket megismertem. Hiányzik a magyar nyelv, a magyar konyha és a magyarok – vázolta.
Az elmúlt tíz esztendő alatt sokat változott. Mint mondja, rengeteg dolog történt vele, utazott, tanult, dolgozott és végül anya lett. De határozottan állítja, hogy a Magyarországon eltöltött idő volt élete legjobb éve.
– Sajnos a fogadócsaládjaimmal már régóta nem beszélünk nagyon. De örökké hálás leszek azért, ahogy bántak velem, és megteremtették számomra azt a közeget, melyben otthon érezhettem magam – mondta Elena.
Az eltelt évtized alatt élt Spanyolországban és Bolognában is, de végül az élet vissza vezette szülővárosába. Mégis az Orosházán és Székesfehérváron eltöltött idő gyakorolta rá a legnagyobb hatást.
– Azt hiszem, ha eltöltesz egy csereévet külföldön, az valamit örökre megváltoztat benned. 17 éves vagy, tanulod miként tudsz lábra állni és egyedül boldogulni, távol vagy a szeretteidtől, mindent az elejéről kell kezdened. Ez egy igazán formáló élmény. Nagyon sokat segített, hogy kevésbé legyek szégyenlős, hogy szembe merjek nézni új szituációkkal, és miként köthetek új barátságokat. Minden további kérdés nélkül újra csinálnám. Remélem, hogy ugyanezt átélik majd a gyermekeim is a jövőben – zárta a beszélgetést Elena.
