- hirdetés -

Az augusztus huszadikai városi ünnepségen vehette át az Orosháza Sportjáért kitüntetést Lászlai Tibor triatlon versenyző. A nyolcszoros Ironman, augusztus elején a legutóbbi verseny után is úgy nyilatkozott, 10-ig nem áll meg.

Tibor 1978-ban lett az OMTK labdarúgó szakosztályának igazolt játékosa. Rövid időre a felnőtt csapatban is helyet kapott, de különböző okokból abba kellett hagynia az élsportot. Később a Rákóczi Vasasnál is játszott, majd kispályán lett sokszoros orosházi bajnok. Csapata feloszlása után fordult a figyelme a triatlon felé, amely az egyik legkeményebb állóképességi sport.

Rögös úton jutott el a 2013-as első IRONMAN címének megszerzéséig. Azóta is minden évben teljesíti az Iron-távot: 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42,2 km futás – megállás nélkül. Nagyon büszke arra, hogy többször is 12 órán belüli időeredménnyel végzett. 2017-ben és 2019-ben sikerült a korosztályában, a Magyar bajnokságban a 3. helyezést elérnie.

A tizedikig nem áll meg a triatlonos Lászlai Tibor (Fotó: Horváth Bence)

– A hivatalos értesítő megérkezésekor tudtam meg, hogy a kitüntetettek között lehetek. Rendkívül felemelő érzés volt, hisz soha sem azért csináltam, amit csináltam, hogy mások elismerjenek, csupán a magam örömére, az egészségem érdekében. Nagyon szép élmény volt a városi ünnepség. A tizedik Ironman címet le szeretném még érni, azután azt hiszem rövidebb távokra váltok, mert a felkészülés nagyon sok időmet felemészti. A sport valamilyen formában mindig az életem része marad – mondta el a sportoló.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.