- hirdetés -

Három aktív sportoló mellett dr. Letavecz Ilona, az Orosházi Úszó Egyesület vezetője is átvehette az augusztus huszadikai városi ünnepségen az Orosháza Sportjáért kitüntetést.

Az egyesülettel 1998-ban került kapcsolatba, ügyvédi munkája révén. Rövid időn belül megválasztották elnöknek. Azóta is a kezdeti hittel, lelkesen, szakszerűen látja el feladatát. Az egyesületet következetesen és eredményesen képviseli. Segítségével az egyesület tekintélyt szerzett az ország úszósportjában, pedig működtetése a technikai alapfeltételek hiányában többszörös terhet jelent a sportolóknak, edzőknek és a vezetőknek egyaránt. Jelentős szerepet vállal az országos szinten is kiemelkedő Nagy Sándor Emlékverseny előkészítésében, lebonyolításában.

Megtiszteltetés volt ilyen emberek közt ülni (Fotó: Horváth Bence)

– Abszolút nem számítottam erre. Úgy gondoltam, nálam sokkal érdemesebbek is vannak, akiket ki lehet tüntetni. Aztán az ünnepséget megkönnyeztem. Megtiszteltetés volt ilyen emberek közt ülni. Mindig nagyon szép ez az ünnepség, akkor is ha más kapja az elismerést. Szeretnék magam is minden nap sportolni, hisz a sport, a mozgás az élet. A sport számomra örömforrás. Talán ezért is segítek szívesen különböző sportegyesületeknek, civil szervezeteknek. Öröm az is, hogy ennyiféle sportág létezik egy ilyen kis városban. A közösségi életet, a civil szférát támogatni kell. Az élet minőségét meghatározza, hogy milyen közegben éljük le és Orosháza alkalmas arra, hogy minőségi életet éljünk és ehhez ezek az egyesületek hozzájárulnak – vallja dr. Letavecz Ilona.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.