- hirdetés -

Ötödik nagy találkozójukra készülnek a kiscsákóiak és a Kiscsákóról elszármazottak. A rendezvény szeptember 17-i megnyitója azonban idén egy különleges eseményt is tartogat. Szűcs Pál ugyanis gyufából rakta ki a Geist-kastly makettjét, amit szintén megtekinthetnek majd az érdeklődők a Nagyszénási Kulturális Központban.

Nagy Lajos és felesége hat évvel ezelőtt indította el az Emlék a kiscsákói tanyavilágnak nevű Facebook-oldalt, melyhez kezdetben ismerőseiket felkeresve gyűjtötték össze a régi fényképeket. Jelenleg több, mint 1000 korabeli fénykép található az oldalon, valamint 800-900 ember követi folyamatosan munkájukat.

Nem sokkal később, 2016-ban tartották meg első nagy találkozójukat a kiscsákóiak és az onnan elszármazottak. Jelenleg az ötödik ilyen eseményre készülnek, melyen megközelítőleg 200-an szoktak részt venni. Az elmúlt években avattak már emléktáblát az iskolának, de a Kossuth Rádió „Értékek a magyarság kincsestárából” című riportsorozatába is kaptak már meghívást.

Többek közt a kiscsákói kastély gyufákból kirakott makettjét is megcsodálhatják szeptemberben az érdeklődők (Fotó: Bojtor Zalán)

Ezúttal azonban egy látványos újdonsággal is készülnek, melyhez Szűcs Pállal vették fel a kapcsolatot. A maketteket készítő művész ugyanis korábban elhatározta, hogy a kiscsákói Geist-kastélyt dolgozza fel, melyet gyufából készített el. A szeptember 17-20. közötti rendezvényen többek közt ezt is láthatják majd az érdeklődők a Nagyszénási Kulturális Központban.

– Összesen 11 makett érkezik majd a megnyitóra, melynek a szállításában mi magunk nyújtunk segítséget Szűcs Pálnak a nagyszénási önkormányzat támogatásával. A megnyitót délután 5 órára tervezzük és bízunk benne, hogy sokan eljönnek majd. Érdekesség, hogy az állandónak számító, mintegy 200 résztvevő közül a legfiatalabb 3, míg a legidősebb vendégünk 93 éves – mesélték a szervezők.

Idén is megszervezték a Kiscsákon élők vagy onnan elszármazottak több, mint 200 fős találkozóját (Fotó: Bojtor Zalán)

Elmondták, Szűcs Pál a Békéscsabai Nemzetközi Makettkiállításra (szeptember 12-13.) is benevezett műveivel, végül úgy döntött, hogy a kiscsákói kastélyról készült alkotását is ki fogja ott állítani. A találkozón a makettek megtekintése mellett a vendégek a kastélyt is meg tudják majd nézni, ami Füzes Miklós munkájának köszönhetően jelentős renoválás alatt van. A kastély nagy részére például új állagmegóvó tető került, ami megmentette az épületet a további pusztulástól.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.