Ezen a héten Debreczeni Márkot kértem meg arra, hogy osszon meg az olvasókkal egy érdekes történetet. Ő az Orosházi Fúvószenekar ifjú karmestere…igen, ezt sokan tudják róla. De hogy hogyan került erre a pályára, és hogy ki az, aki a mai napig vezényel neki, az bizonyára sokak számára meglepetés lesz.
Debreczeni Márk 26 évesen lett az Orosházi Fúvószenekar karmestere, mégpedig a zenekar történetének eddigi legfiatalabb vezetője. Attól függetlenül, hogy ennyire ifjúként került a fúvósok élére, emlékei szerint kezdetben azért meg voltak ijedve tőle a zenészek. Néhány hónap elteltével azonban, miután mindenki megtapasztalta, mit vár el tőle a másik, nagyon jó kapcsolat alakult ki az új karnagy és a zenekari tagok között.
– Csorváson nőttem fel. A helyi zeneiskolába jártam, ahol egyébként édesapám trombitatanárként tevékenykedett. Tőle tanultam az alapokat, majd a szegedi zeneművészeti szakközépiskolába jártam. Persze gyerekként noszogatni kellett, hogy gyakoroljak. Inkább focizni szerettem volna a barátaimmal, mintsem a trombitát fújni. Később vettem csak észre azt, hogy mennyi mindenben fejlődhetek, ha rászánom az időt. De akkor, tizenévesként még sok minden más is érdekelt. Van is egy ehhez kapcsolódó vicc a zenészek körében, ami így szól.
Megkérdezik a vadászkürtöstől:
– Mit csinálnál másképp, ha változtathatnál a múltadon?
– Megtanulnék normálisan játszani a vadászkürtömön.
Hát igen. De azért valahol éreztem már a szegedi évek alatt is, hogy én zenész leszek. A középiskola után jelentkeztem a Debreceni Egyetem Zeneművészeti karára, ott diplomáztam vadászkürt szakon, valamint karmesteri kiegészítő szakon – mesélte.
„Introvertált ember vagyok”
Mikor Márkot a hobbijairól vagy az esetleges extrémsport-szenvedélyéről kérdezgettem, csak annyit válaszolt:
– Nekem a hobbim a zene. Arra tettem fel az életemet, hogy az embereket szórakoztassam, és én ezt rettenetesen élvezem. Nem, nem kézműveskedek, sőt nem is sárkányrepülőzök. Félek a magasságtól és a sebességtől is, úgyhogy nem érdekelnek az extrém sportok. Talán sokan nem gondolnák rólam, de én egyébként egy introvertált ember vagyok. Olyan, aki valójában gyakran elbújna a szemek elől, és elvonulva dolgozgatna csak úgy magányában. Hogy akkor mégis hogyan kerültem erre a pályára? Ez egy érdekes dolog. Mikor még trombitán játszottam iskolás koromban, és ki kellett állni a színpadra a közönség elé, mindig nagyon izgultam. Több praktikát is kipróbáltam, hogy ezt a félelmet csökkentsem, de egyik sem vált be. De később, amikor már karnagyként álltam ki a zenekar elé, ez a rossz érzés valahogy megszűnt. És nem azért, mert háttal álltam volna a közönségnek, hanem mert valahogy úgy éreztem, ez az, amit én csinálni szeretnék. Élvezem, mikor 40 embert irányítok, és azt is, mikor hátrafordulok, és tapsoltatom például a 800 fős közönséget a szilveszteri koncertünkön – mesélte.
A karmesteri vonal valahol 2010 táján indult Márknál. A csorvási zenekar tagjaként ebben az évben Szicíliában lépett fel. A zenekart édesapja vezette, aki akkor komoly feladatot adott fiának. Azt mondta neki, hogy tanítson be egy darabot a zenekarnak. A fiatal fiú még csupán 18 éves volt ekkor, de nem tehetett mást, kiállt a zenészek elé, és elkezdett dolgozni az ügyön. Rögtön mély vízbe került, de ez egy szép emlék maradt a számára, hiszen ezután érezte azt igazán, hogy a karvezetés lesz ő jövője.
A karnagynak is van, aki vezényelhet
Márk számára nagy öröm és dicsőség, hogy egy ekkora városi zenekar karnagya lehet. 2017-ben választották az Orosházi Fúvószenekar élére.
– Az egész úgy jött, hogy összefutottunk az egyik csorvási trombitaversenyen egy régi, kedves ismerősömmel, egy trombitatanárral. Őt is felkérték akkoriban az fúvószenekar vezénylésére, de egyéb teendői miatt nem tudta azt vállalni. És ahogy ezen a versenyen meglátott engem, eszébe jutott, hogy én is karmesterként végeztem, és megkérdezte, érdekelne-e ez a pozíció. Emlékszem, földbe gyökerezett a lábam, azt sem tudtam, mit mondjak erre. Aztán Kovács Imre felvette velem a kapcsolatot, és elindult a folyamat – folytatta.
Márk boldog és elégedett. Azt mondja, örömmel élné le az életét itt, Orosházán. A szakmai sikerek, a zenészekkel kialakult jó kapcsolat, az, hogy a munkája egyben a hobbija, feltöltik őt. Amire még ezen túl vágyik, az egy feleség, néhány gyermek, és egy ház. Meg persze jó pár olyan zenedarab eljátszása, ami kihívást jelent neki is és az összes orosházi fúvós számára. A vezénylésen kívül azért a hangszeren való játékról sem mondott le. A mai napig játszik vadászkürtjén a csorvási zenekarban. És hogy ki az, aki egy karnagyot irányíthat? Nem más, mint az édesapja.
– Így van ez már 16 éve. De tőle el tudom fogadni, hogy megmondja, mit és hogyan tegyek zenészként. Cserébe ő is elfogadja tőlem, hogy van, amit karnagyként másképp csinálok, mint ő – zárta mosolyogva.
