- hirdetés -

Az Orosházi Fúvószenekar tagjai idén is emlékezetessé tették a településalapítási programsorozatot. Április 23-án immár 52. alkalommal tartották meg hagyományos Templomi hangversenyüket, ahol régi klasszikusaik mellett újonnan eljátszott dalok is felcsendültek.

A településalapítási programsorozat egyik legnagyobb hagyományokra visszatekintő eseménye az Orosházi Fúvószenekar Templomi hangversenye, az idei már az 52. alkalom volt. A szilveszteri koncert mellett ezek a fellépések a legfontosabbak a zenészek életében, így az április 23-án tartott rendezvényt is hosszas felkészülés előzte meg. Debreczeni Márk karnagy még a kezdést megelőzően elmondta, hogy már az első 2024-es próbáik is az áprilisi hangverseny jegyében teltek.

– A felkészülést egy főpróba zárta le még hétfőn, bízunk benne, hogy most egy nagyon jó és emlékezetes koncertet tudunk majd adni. Újdonságaink között készültünk például Kevin Costner nagy sikerű, 7 Oscar-díjjal is jutalmazott filmjének, a Farkasokkal táncolónak a zenéjével, de lesznek olyan darabok is, amiket már régen hallott a közönség, például a Kis magyar rapszódiát is szívesen vettük fel újra a repertoárunkba – ismertette a részleteket a karnagy.

A rendezvény kezdetén, mondhatni már, hogy a fúvós hagyományoknak megfelelően ők játszották el a Himnuszt, valamint az Erős vár a mi Istenünk dallamát. Ezt követően Ördög Endre igazgatólelkész köszöntötte a házigazda Evangélikus Egyházközség nevében a vendégeket, megnyitva a rendezvényt, valamint megfogalmazva ünnepi gondolatait a településalapítási évforduló alkalmából.

– Ünnepeink sokszor arról szólnak, hogy kicsit ki tudjunk lépni a hétköznapok szürkeségéből, a mindennapok monotonitásából, tudjunk valamelyest pihenni, feltöltődni. Szükség van ezért is az ünnepekre, ugyanakkor van még egy nagyon fontos céljuk, mozgatójuk. Hiszen egy ünnep nemcsak pihenés, rákészülés is, nemcsak felhőtlen öröm, hanem a készülődés, várakozás feszültsége. Nemcsak befogadás, önmagunkból átadás is, adnunk kell ahhoz, hogy ünnepünk legyen – hangsúlyozta Ördög Endre.

Hozzátette, ha fontos számunkra a hagyomány, az az erő, háttér és alap, amit jelent városunk több évszázados múltja, azok az értékek, amiket őseink felépítettek, akkor fontos az is, hogy újból és újból megerősítsük elköteleződésünket és megmutassuk az ünnep pillanataiban ennek az elköteleződésnek az erejét és jövőbemutató kitartását.

A nyitó gondolatokat követően a hangverseny műsorvezetője, Tóth Margit is köszöntötte a vendégeket, a város és testvértelepüléseinek elöljáróit, a kulturális intézmények vezetőit, munkatársait és mindazokat, akik figyelemmel és szeretettel veszik körül a zenekart. Ezt követően a program folyamán egyesével is felkonferálta a különböző zenés produkciókat.

Nagy sikere volt a Rákóczi-indulónak, majd a zenekar egyik nagy kedvencének, John Williamsnek a műveiből összeállított válogatás következett. Ezután a Carmina Burana Oh Fortuna tételét (amire többek között Kovács Kokó István vonult be mérkőzései előtt a szorítóba) játszották el a zenészek, majd jött a már említett Farkasokkal táncoló-egyveleg, amitől valószínűleg sokan kaptak kedvet ahhoz, hogy újra megnézzék Kevin Costner klasszikusát.

Az est második felében pedig következhetett a Kis magyar rapszódia, valamint Brahms 5. és 6. magyar tánca, végül pedig a Szózatot is a zenekar tagjai játszották el zárásként. Nem is maradt el a hosszú taps a rendezvény végén. Az Orosházi Fúvószenekar tagjai így 52. Templomi hangversenyük során is elérték céljukat, hiszen vendégeik ezúttal is színvonalas, emlékezetes estével gazdagodtak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.