- hirdetés -

Nosztalgiáztak az 1972-ben megyei bajnoki címet nyert Orosházi Kinizsi egykori focistái.

Közös ebédre és egy kis beszélgetésre invitálta a Berta József Labdarúgó Alapítvány az egykori orosházi bajnokcsapat tagjait június 27-én.

A csapat titka az összetartás volt

Az egykori csapatkapitány, Albert György köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szűcs Ferenc, a csapat akkori edzője szólt a jelenlévőkhöz. Az alapítvány nevében Raffai János üdvözölte a játszótársakat és számba vette a jelenlévőket, amiből kiderült, hogy többen sajnos már az égi pályán rúgják a bőrt.

A találkozó keretében adták át a Berta József Labdarúgó Alapítvány Kuratóriuma által létrehozott „Orosháza Labdarúgásáért” díjat. Ez évben négyen részesültek az elismerésben: Szűcs Zoltán, Markó János, Bubik János és Varga László vehette át Raffai Jánostól az emlék-szobrokat.

Az „Orosháza Labdarúgásáért” díjazottjai és díjátadói (Fotó: Betkó Tamás)

Az asztaloknál előkerültek a megsárgult képek, ment a nosztalgiázás és az elmaradhatatlan zrika. Szabó János, a csapat kapusa osztott meg egy történetet.

– Az egyik mérkőzésen védőnk, Albert Gyuri odaszólt, hogy figyeljek, haza adja a labdát. Csapatkapitányunk úgy megcélozta a jobb kapufa tövét, hogy minden tudásomra szükség volt, hogy kitornázzam a sarokból. Azóta akár hányszor találkozunk, mindig szóba kerül a történet.

(Fotó: Betkó Tamás)

Oláh Imre, a mindenki által „Ceruzának” becézett játékos számára a bajnoki cím mellett egy kupamérkőzés emléke elevenedett fel.

– A bajnoksággal párhuzamosan játszottuk a Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzéseit. Túljutottunk már a Békéscsabai VTSK-n (1:0) és a Kecskeméti Dózsán (3:1), amikor a harmadik fordulóban Orosházán fogadtuk az NB I-es Tatabányát. Emlékszem, nem a legideálisabb időben játszottunk, a tél végi találkozóra az OMTK salakos edzőpályáján került sor. Kikaptunk 3:1-re, de felejthetetlen élmény volt játszani Göröcs Titi vagy a későbbi újpesti kapus, Rothermel Ádám ellen. Ráadásul a szépítő gólt én szereztem.

A játékosok az összetartásban látták a siker titkát. A beszélgetés végén a jövő évi találkozás reményében váltak el egymástól a csapattársak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.