Ugye egyenruha nélkül is felismeri? Ő Kis Rozália rendőr-főhadnagy. Túlzás nélkül állítható, hogy szinte nincs olyan orosházi lakos, aki ne tudná, ki ő. Ez nem véletlen. 32 éve végzi hivatását a városban, és most egy olyan történetet mesél el magáról, amit bizonyára kevesen tudtak róla.
– Nem rendőrnek születtem. Kislány koromban eszembe se jutott, hogy én valaha is az leszek. Nyolcadik osztály után Békéscsabára jelentkeztem, ott tanultam az egészségügyi szakközépiskolában, és az volt a vágyam, hogy szülésznő legyek. Harmadik osztály végén az Orosházi Kórházba kerültem gyakorlatra, ahol több osztályon is megfordultam, több részletet is láttam a kórházból, és akkor nagyon „megtetszett” a baleseti sebészet. Azt láttam, azt tapasztaltam, hogy ott még nagyobb segítséget tudok nyújtani a bajban. Itt az égési sérülttől a közlekedési balesetet szenvedetten át az áramütött személyig mindenféle beteg megfordul – kezdte.
Megszerezte az általános ápolónő és asszisztens végzettséget, és ezek után várta a munkakezdést, mikor nagyot fordult az élete, maga sem tudja, miért.
– Édesanyámmal sétáltunk a városban, és bementünk az egyik nagy patikába. Az egész egy pillanat műve volt, és nem tudom a mai napig sem megmagyarázni, hogy mi fogott meg ott akkor a gyógyszertárban, de azt mondtam az édesanyámnak, hogy én nem akarok a baleseti sebészetre menni, helyette én itt szeretnék dolgozni. Úgyhogy újra tanulni kezdtem, és ezzel egy időben fel is vettek a gyógyszertárba. Körülbelül harmincöten dolgoztunk itt. Két év alatt megszereztem a gyógyszertári asszisztens végzettséget, és így – bár nem a kórházban – de mégis az egészségügyben dolgoztam – folytatta.
„Köpenyben és komfortpapucsban átsétáltam a kapitányságra…”
A kollégái nagyon szerették, ő mégsem volt elégedett, valami másra vágyott.
–Nehéz ezt megfogalmazni, de úgy éreztem, hogy az én kis világomban meg akarom csinálni a saját karrieremet… Ne kérdezze meg tőlem senki, hogy miért választottam a rendőrséget. Mikor köpenyben és komfortpapucsban átsétáltam a gyógyszertárból a kapitányságra, és a velem szemben ülő három vezető férfi megkérdezte, miért akarok rendőr lenni, annyit tudtam csak válaszolni, hogy „tetszik az egyenruha és a rendőrautó.” Még akkor Ladával dolgoztak. Az volt csupán a lényeg, hogy bekerüljek a vérkeringésbe. Utána már jöttek a lehetőségek. Orosházán épp egy női párost akartak. Budapestről jött egy hölgy, neki kerestek társat, és én lettem az. Így 1988. január 1-jével elindult a rendőrségi hivatásom – fűzte hozzá.
Bár a gyógyszertárban is borzasztóan ragaszkodtak hozzá az ott dolgozók, és az édesanyja is jobban örült volna, ha az egészségügyi pályán marad, Kis Rozália sosem bánta meg a döntését.
– Érdekes, hogy nincs sem rendőr, sem katona, sőt semmilyen egyenruhás a családunkban. Mégis ezt szerettem volna. Úgyhogy megint tanulni kezdtem. Körzeti megbízotti végzettséget szereztem, majd 1994-ben balesetmegelőzési előadó, ezt követően pedig 2008-ban rendőrtiszt lettem. Azt szokták mondani, hogy most már mindenhez értek, a ruházatátvizsgálástól a járőri tevékenységen át a bírságolásig. Az óvodától a szociális otthonig a közlekedési balesetmegelőzés az enyém az Orosházi Rendőrkapitányság közigazgatási területén – emelte ki.
„Igen, igazi vagyok!”
Kis Rozália elmondta, munkája rettenetesen szerteágazó. Sok éven át vitte a városban a DADA programot is, azaz iskolás gyerekeket óvott a dohányzás, alkohol, drog és AIDS veszélyeitől. De volt olyan is, hogy két és fél éves gyerekekkel sétálta körbe az akkor újonnan épült a főteret, hogy megtanítsa nekik, mire kell figyelnie a gyalogosan közlekedőknek.
– Mindig úgy feltölt egy ilyen feladat. Azok a gyerekek odajöttek hozzám, megtapogatták a jelvényemet, és megkérdezték, hogy „Te igazi vagy?”. Mondtam, hogy „Igen, igazi vagyok” – mesélte mosolyogva. – Azért a rendőrségnél még mindig kuriózum a hölgy, így el is kell tudnom fogadtatnom magam a kollégáimmal. De én is ugyanúgy ugrom a kétméteres kerítést, sőt azt szokták mondani a kollégák, várjam már meg, míg megáll az autó, és csak utána szálljak ki. Bennem van a hév, az egészséges tenni akarás. Tizenévesen még nagyon élveztem a babázást a kórházi gyakorlaton, huszonévesen viszont ennél már többre vágytam. Ma már tudom, hogy jól döntöttem. A mai napig nagyon szeretem a munkámat, a rendőri hivatást – zárta magabiztosan.
