- hirdetés -

Középszintű írásbeli dolgozataikat május 28–án és 29-én tekinthették meg a vizsgázók. A Székács evangélikus gimnáziumban jártunk, hogy megtudjuk, a digitális távoktatásban történő felkészülés, illetve a szóbeli érettségik elmaradása mennyiben befolyásolta az idei érettségi eredményeit.

– Vegyesre sikerültek az idei jegyek. Az elmúlt másfél hónap, vagyis éppen az érettségi hajrára a végzősök számára is más munkarendben zajlott. Magukra voltak utalva a diákok, ami néhány tantárgy írásbeli eredményén meg is látszik. A szaktanárok is ezt támasztották alá. Érezhető a jegyeken az utolsó hat hét közös felkészülés hiánya – fogalmazott Nagy Róbert, a Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.

A matematika eredmények példázzák ezt a leginkább. Ez nem meglepő, hiszen a matek tipikusan egy olyan tantárgy, amit igen nehéz intenzív tanári magyarázat nélkül tanulni. Így a 41 érettségizőből idén heten nem érték el az írásbelin 25 %-ot, vagyis a kettes szintet. Ez az arány nagyobb, mint a korábbi években. De természetesen most is voltak pozitív meglepetések.

– Aki korábban is szorgalmasan készült, és eltökélt volt abban, hogy a lehető legjobb eredményt érje el, annak a munkája meghozta gyümölcsét. Láttunk 100%-os dolgozatot is éppen matematikából, ami azt bizonyítja, hogy így is lehetett teljesíteni ebben a rendszerben – hangsúlyozta az igazgató.

Nagy Róbert hozzátette, több kollégájával együtt úgy véli, egyes tantárgyak tekintetében valamelyest könnyebb volt az idei írásbeli az átlagnál. A vizsgadolgozatoknak voltak olyan részei, melyek „barátságosabbnak tűntek”. A korábbi években láttak már ennél jóval nehezebb feladatsorokat.

Valamelyest kompenzálták a feladatok nehézségei az otthoni felkészülés nehézségét. (Fotó: Palcsek István)

Most már az iskolában is készülhetnek a javításra

Az érettségi vizsgaidőszak még nem zárult le minden diák számára. Hittanból és testnevelésből is többen megmérettetnek az iskolában, és még melléjük jönnek a matematikából elégtelenre teljesítők. Akik ugyanis a 25%-ot nem érték el az írásbelin, viszont a 12%-ot igen, azok még szóban javíthatnak.

– Június 2-től nem csupán az alsó évfolyamok tanulói jöhetnek az intézménybe, hogy részt vegyenek a felzárkóztató órákon és a konzultációkon. A szóbeli vizsgára készülőknek is van lehetőségük ettől a naptól a szaktanárokkal való személyes találkozásra, és az iskolában történő közös felkészülésre – tette hozzá Nagy Róbert.

Az igazgató kiemelte, valamelyest érezhető azért a jegyeken, hogy idén a diákok nem tudták a szóbeli vizsgán szépíteni, kicsit feljebb tornázni azokat. A továbbtanulást tekintve abban reménykednek, hogy mivel jelenleg Magyarországon az összes érettségiző ugyanebben a helyzetben van, így talán ez nem fog helyzeti hátrányt jelenteni a székácsos diákok számára sem.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.