„Milyen neveletlen ez a gyerek” – forgatják a szemüket az emberek a boltban vagy akár az utcán is a kisfiút látván. Még csak hat éves, de ő és szülei is megannyiszor kaptak már rosszalló megjegyzéseket, szemrehányó tekinteteket idegenektől.
Akik ismerik őket, és tisztában vannak a „miértekkel”, azok már másképp fordulnak feléjük. Ők képesek megérteni azt, hogy ez a gyermek nem rosszindulatú, nem neveletlen, és nem is igazán az a zsivány, csibész típus, aki szándékosan tör borsot mások orra alá. Ez a kisfiú ADHD-s, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban szenved. Nem azért, mert buta, nem is azért, mert a szülei nem foglalkoznak vele, hanem mert ebben a betegségben szenved. Az ADHD kialakulásának okát a mai napig kutatják, de az már bizonyított, hogy nincs összefüggés a családi háttér, konkrétan a nevelés és a betegség kialakulása között.
– Még mindig van a tágabb családunkban olyan, aki csak annyit mond, miközben a kisfiunkat nézi, hogy „Ez a gyerek borzalmasan viselkedik.” De úgy gondolom, hogy ez a családtag nem is akarja megérteni, hogy mi is ez a betegség. Sokszor bántó, ahogyan az idegenek ránk néznek, vagy ahogyan rólunk beszélnek. Ahhoz, hogy valaki megértse az én viselkedésemet, tudnia kell, hogy egy ADHD-s gyermek édesanyjának magasabb az ingerküszöbe. Megőrülnék, ha folyamatosan és extra módon figyelnék rá. Én már az évek alatt alkalmazkodtam ehhez a helyzethez, ahhoz, hogy neki rettenetesen nagy a mozgásigénye, hogy mindenre felmászik, hogy ennyire impulzív kisgyermek, és sokan csak ezt látják, hogy nem teszek semmit, és emiatt kapok bántást. De nem arról van szó, hogy nem figyelek rá, csak egyszerűen már nem reagálok mindenre. Tudom, hol az a határ, ahol be kell avatkoznom, és csak akkor lépek, mikor már ehhez közelít – mesélte az édesanya.
A kisfiú kétéves lehetett, mikorra biztossá vált a szülők számára, hogy másképpen fejlődik, mint a többi hasonló korú gyermek. Ekkor fordultak először szakemberhez.
– Ami feltűnő volt, az az állandó mozgásigénye. Érdekes módon ez nem csak vízszintes, hanem függőleges irányú mozgást is jelent. A hiperaktív gyerekek többsége szeret felfelé, például fára, kerítésre mászni. Nincs egy pillanat sem, amikor nyugton lenne. Járni a mi gyermekünk sem tanult meg, inkább csak szaladni tud. Pihenni is nehezen képes, komoly munka esténként elaltatni. Fizikailag fejlettebb, erősebb, atletikusabb az alkata, mint kortársainak, de ez nem azt jelenti, hogy minden mozgásos feladatban ügyesebb is lenne. Sőt sokszor azért kapkod, siet, mert szeretne túlesni a kapott feladaton, hiszen tudja, nem annyira jó benne, mint a többiek – magyarázta.
Laikus szemmel csak azt láttuk, milyen ügyesen mászik
Az édesanya elmesélte, a kisfia valószínűleg oxigénhiányos állapotban volt az anyaméhben, hiszen a köldökzsinór a nyakára volt tekeredve. Mivel még fél évesen nem tudott egyedül átfordulni, így Dévény-tornára vitték. Ezt követően a mozgásfejlődése gyorsan beindult, egyik produkció jött a másik után. Viszont a gyermek két éves kora körül egy iskolapszichológus felhívta a szülők figyelmét arra, hogy a kicsi mozgása nem szimmetrikus, vagyis a végtagjai nincsenek összehangolva, összerendezve futás közben.
– Nekem laikus szülőként ez korábban nem tűnt fel. Mi csak azt láttuk, hogy milyen gyors, és hogy milyen ügyesen mászik. De a pszichológus azt tanácsolta, forduljunk bátran a pedagógiai szakszolgálathoz. A kisfiunk korai fejlesztést kapott, úgynevezett TSMT-t, vagyis tervezett szenzomotoros terápiát alkalmaztunk nála, ami úgy gondolom, a szobatisztaság kialakulásában is óriási szerepet játszott. Lényegében mozgásos feladatokat kellett végrehajtania mondókák kíséretében, amik által le tudtuk lassítani őt. Bevallom, nem volt könnyű. Otthon végeztük a feladatokat, amiknél mindig volt egy segítségem, mert fizikailag is nehéznek bizonyult a gyakorlatok végrehajtatása – mesélte őszintén.
A kisfiú egyébként szeret építőkockázni, legózni, de az ilyen jellegű játékok csak rövid ideig kötik le a figyelmét. Ha jön egy új inger, az azonnal el ki tudja zökkenteni a legelmélyültebb elfoglaltságból is.
– Ahhoz, hogy megértsük egy ADHD-s gyermek viselkedését, tudnunk kell, hogy a figyelemzavara miatt ő nem képes arra, hogy a körülötte lévő sok ingerből egyszerre csak egyre figyeljen. Például ha szólok hozzá, gyakran nem hallja meg. Nem azért, mert nem kíváncsi rám, hanem mert ő figyelemzavaros, és nem képes arra, hogy figyeljen. Így ha mondani szeretnék neki valamit, előtte mindenképpen el kell érnem, hogy rám nézzen, rám koncentráljon. Ehhez gyakran idő és türelem kell. Egyszerre egy utasítást adok csak neki. Egy hosszú műveletsor elvégzésére nem kérhetem meg. Nem mondhatom, hogy menj át a másik szobádba, hozd ki onnan a mesekönyvet, majd vidd ki a konyhába, és keresd meg benne a kedvenced, máris jövök és olvasok neked. El fogja felejteni az utasítások nagy részét. Nem azért, mert buta, hiszen átlagos az intelligenciája, viszont a figyelme csak rövid ideig tart. Fontos emellett, hogy egyértelműnek kell lennie a kérésemnek. Vele nem beszélhetek rébuszokban, metaforákban. A mindennapokban ezekre fontos figyelnem ahhoz, hogy működjön a kommunikáció kettőnk között – tette hozzá segítő szándékkal.
Lökdösődik, agresszívvá válik, de nem azért, mert bántani akar másokat
Az édesanya elmesélte, mikor kisfiát sok inger éri – akár egy társas eseményen – akkor felpörög, kiabál, rohangál, lökdösődik. Nem azért, mert fel akarja hívni magára a figyelmet, nem azért, mert a középpontban szeretne lenni, hanem mert nem tud mit kezdeni azzal a sok ingerel, ami körülveszi. Így egyszerűen besokall és kiborul, és nem tudja máshogyan levezetni a feszültségét. Sokszor olyan is előfordul, hogy ilyenkor agresszívvá válik, és nekimegy a hozzá hasonló korú gyereknek, de ezt sem rossz szándékkal teszi, csupán nem tudja kezelni az indulatait, érzéseit.
– Nem tudom, egyszerűen azért, mert anya vagyok, vagy amiatt, mert pedagógusként dolgozom, de számomra nagyon nehéz volt kimondani, hogy probléma van a gyermekemmel. Nem csak, hogy egyszerűen más, hanem valóban baj van vele. De úgy gondolom, ez az első és legfontosabb lépés ahhoz, hogy segíteni tudjunk a gyermekünkön az. Én úgy érzem, nálam nem egy tagadó, hanem inkább egy csendes fázis előzte meg ezt. Én így emésztettem meg magamban a tényt. Találkoztam már pedagógusként olyan szülővel, aki teljesen a tagadásba menekül. Nem akarja, hogy szakszolgálathoz küldjük a gyermekét, és hiába mondjuk neki, hogy ez a logikus lépés, ő akkor is ragaszkodik a saját igazához, ahhoz, hogy az ő gyermekének nincs semmi baja. Én úgy vélem, a szülő részéről ez egy önző magatartás, amit talán a szülői hiúság szül. Segíteni csak úgy tudunk egy problémás gyermeken, ha felmérjük és reálisan látjuk a helyzetét – hangsúlyozta.
Az édesanya kiemelte, nagyon örülök, hogy időben elkezdték a fejlesztést. Kisfiának így papírja van a sajátos nevelési igény tényéről, ennek köszönhetően most már az óvodában hetente foglalkoznak vele egy gyógypedagógusok, a külön óra mellett TSMT tornán is részt vehet. Lényeges tudni a szülőnek, hogy az óvó nénik számára is segítség, ha látják a gyermek szakvéleményét. Így tudják, hogy mire kell figyelniük, hogyan kell őt fejleszteniük. Sőt, ez a „diagnózis” a szülők számára akár egy használati utasításként is szolgálhat, aminek tanácsai nagyon jól alkalmazhatók az egyébként kezelhetetlennek látszó gyermekükön…
A tényt nemcsak a szülőknek, hanem a család többi tagjának is fel kell dolgoznia.
– A kiskamasz nagylányunktól gyakran megkapjuk, hogy a kisfiunkat kisebb dolgokért is megdicsérjük. Hogy sokkal kevesebbért is megjutalmazzuk. A magammal való elfogadtatás után a következő feladat az volt, hogy a szűkebb családdal is, köztük a testvérekkel is megértessem, hogy ő más, mint a többiek. Hogy ne bántódjanak meg azon, hogy az ADHD-s öccsük ugyanolyan szintű figyelmet és ugyanakkora szeretetet fog kapni még akkor is, ha nem jól viselkedik. Mert lehet, hogy ő azt a kicsit, amit megtesz, még nagyobb szívvel teszi. Ugyanúgy dicsérnünk kell őt is, és nem szabad a háttérbe helyeznünk amiatt, mert problémái vannak – mondta határozottan.
Az édesanya elmondta, a következő lépés a környezettel való elfogadtatás. Bár ő az utcán vagy a boltban nem kezd el sem vitázni, sem magyarázkodni, – egyszerűen csendben tűri az élces megjegyzéseket – viszont ha például nyaraláskor egy nagyobb társaságba csöppennek, ott felhívja az emberek figyelmét arra, hogy az ő kisfiának milyen jellegű gondja van. Természetesen az idő itt is, mint sokszor, enyhít a problémán. Ahogy nő a gyermek, úgy tanulja meg kezelni a helyzeteket, és egyre jobban tudja kontrollálni magát. Az édesanya úgy gondolja, van olyan foglalkozás, ami kifejezetten ideális lehet egy hiperaktív ember számára. Ahol nem kell elnyomnia saját magát, a személyiségét, hanem talán még előnye is származhat a másságából.
– Sok színpadon lévő ember, zenész és színész is ADHD-s. Az én kisfiamnak is nagyon jó a hallása. El tudom őt képzelni a későbbiekben a színpadon, ahol szükség lesz erre a fajta aktivitásra. Talán ott lehetősége lenne arra, hogy megvalósíthassa önmagát – zárta pozitívan.
Kiemelt kép: koloknet.hu
