- hirdetés -

A miniszterelnök hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján egyebek mellett elmondta, hány bevethető egészségügyi dolgozó, rendőr és katona van az országban, valamint felsorolta, milyen intézkedésekkel kívánják védeni az orvosokat és ápolókat, illetve a gazdaság szereplőit.

Orbán Viktor beszélt arról, hogy 12 napja hirdették ki a veszélyhelyzetet Magyarországon és figyelmeztetett: az egyéniből a csoportos fertőzéseknek a szakaszába léptünk, gyorsuló ütemben közeledünk a tömeges megbetegedések felé. Mint kiemelte, négy harctéren kell egy időben helytállni: van egy katonai, egy rendőri, egy egészségügyi és egy gazdasági színtér.

Hétfő reggelre 167-re emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, egy újabb idős, krónikus betegségben szenvedő férfi pedig elhunyt. A miniszterelnök ennek kapcsán azt mondta, fontos lenne tudni, ténylegesen hány emberbe költözött bele a vírus, hiszen a valós megbetegedések száma jóval nagyobb lehet.
– A 167 fertőzöttből 108 úgynevezett hordozó, bennük van a vírus, de nem mutatnak tüneteket, nem betegek. 27-en tüneteket is mutatnak, köznapi nyelven fogalmazva, betegek. A fertőzöttek között van 9 ember, aki nagyon beteg. Annyira, hogy kórházi, intenzív ellátásra szorulnak, szorítanunk kell azért, hogy meggyógyuljanak – mondta Orbán.

A hét halott mindegyike más betegséggel is küzdött: öten szív-, ér-, illetve cukorbetegségben, egyikük daganatos betegségben, egy pedig vastagbélbetegségben szenvedett. Átlagéletkoruk 69 év.

Miből mennyi

A miniszterelnök tájékoztatott, hogy orvosi maszkból egymillió-ötszázezer áll rendelkezésre, gumikesztyűből 20 millió pár, védőruhából 170 ezer, lélegeztetőgépből pedig 2560 darab van. Elmondása szerint nyugaton szinte mindenből hiány van, beszerezni, elérhető segítséghez jutni keleten lehet. Orbán Viktor hozzátette, hogy óriási tételeket kötött le a magyar állam, több mint tíz repülőgépszállítmányt várnak orvosi eszközökkel.

Elmondta azt is, hogy az országban valamivel több mint 66 ezer kórházi ágy, 19 431 hatvanöt évesnél fiatalabb orvos, 4312 bevethető rezidens és 690 utolsó éves orvostanhallgató, illetve 105 ezer kiképzett egészségügyi szakdolgozó van.
– Döntéseket hozni a készletek áttekintése, a mozgósítható egészségügyi dolgozók száma és a várható betegszám alapján tudunk. Hétfőn a következők születtek:

  • Kedd reggeltől minden intenzív osztályon lévő kórházi ágy mellett dolgozó orvos speciális maszkot kap, ugyanígy az ápolók is
  • A nem intenzív ágy mellett dolgozó orvosok és ápolók sebészi maszkot kapnak
  • A koronavírus gyanújával bevitt kórházi betegek mellett dolgozók is azonnal sebészi maszkot kapnak – sorolta a kormányfő átgondolt készletgazdálkodást kérve.

A rendőrök feladataival kapcsolatban elmondta, azok napról napra növekednek, mert újabb és újabb területek irányítását kell átvenniük. Bevethető egyenruhás 70 275 van az országban 65 év alatt, az önkéntesek pedig 46 573-an vannak, nekik nincs fegyverük, de van gyakorlatuk. Emellett összesen 43 980 fős katonai erő áll rendelkezésre.

A gazdasági védekezéssel kapcsolatban hat új döntést jelentett be, amelyek a következők:

  • További 81 480 kisvállalkozónak adnak június 30-ig adómentességet a KATA adófizetési kötelezettség alól. A mentességi körbe tartozik a fodrászat, a szépségápolás, a festés, üvegezés, villanyszerelés, az egyéb humán-egészségügyi ellátás, az előadó-művészet, a víz-, gáz-, fűtésszerelés, az épületasztalosság, a járóbeteg-ellátás, a padló- és falburkolás, a testedzési szolgáltatás és egyéb sporttevékenység, valamint az idősek és fogyatékossággal élők ellátása.
  • A március 1. előtt keletkezett KATA-adótartozásokra haladékot adnak
  • A turizmushoz és a vendéglátáshoz hasonlóan járulékmentességet kapnak a médiaszolgáltatók kieső reklámbevételeik miatt
  • A kilakoltatásokat, lefoglalásokat felfüggesztik
  • Az adóvégrehajtásokat is felfüggesztik a veszélyhelyzet lejártáig
  • A veszélyhelyzet alatt a gyes, gyed jogosultságokat meghosszabbítják
Orbán Viktor bejelentései az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján

Orbán Viktor bejelentései az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. március 23., hétfő

(Kiemelt kép: 24.hu)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.