„Sajnos kaptam olyan jelzéseket ismerősöktől, hogy ne menjek a környékre se.” – vallotta nekünk B. Norbert üzenetében, melyet szinte napló jelleggel ír és továbbít számunkra. Nem ismerjük egymást, de mint mondja, nincs, akivel megossza azt az elkeseredettséget, amit most érez.
Norbert furgonozásból él. Az utolsó két-három hétben sok vírusos országban megfordult. A múlt héten haza akart jönni falujába, Pusztaföldvárra, de gondolkodóba esett.
„Mit csináljak? Haza merjek menni a családomhoz? És ha hazaviszek valamit? Ha megbetegítem az unokáimat, a páromat, a gyerekeimet, a barátaimat? Nem, azt semmiképp. Így arra a döntésre jutottam, hogy Magyarország területére érve megcsináltatom a tesztet. De ennek eredményére három-négy napot is kell várni. De vajon mit tehetnék ebben a helyzetben? Hová mehetnék? Fáradtan, koszosan, szeretetre éhezve? Nagyon családcentrikus embernek tartom magam, így arra a döntésre jutottam, hogy a szeretteimre nem viszek veszélyt. Még ha szenvednem is kell, inkább Pusztaföldvár határán egy elhagyatott erdőrészen megállok, ahol senki nincs, és ott megvárom a teszt eredményét.”
A pusztaföldvári polgármester, Sonkolyos Szabolcs meghallva Norbert tervét, ezeket a szavakat írta a férfinak: „Légy szíves jelezd, mikor érkezel a falunkba! Már a mai napon (ez még március 14-én történt) megszállhatsz a vendégházban, ahol nincs senki. Míg az eredmény meg nem jön, addig ott a helyed, és napi háromszori étkezést biztosítok neked.”
Norbert nem akar senkit sem veszélyeztetni
A történet viszont más irányt vett. Norbert úgy döntött, nem foglalja el a vendégházat, mint karantént. Egyrészt, mert több üzenetet is kapott, miszerint nem látják szívesen a faluban, másrészt pedig, mert véleménye szerint hamarosan másoknak, a pusztaföldváriaknak lesz szükségük a vendégházra.
„Én nem szeretnék senkit, egyetlen magyar állampolgárt sem veszélyeztetni a fertőzéssel. A tesztet viszont jelen pillanatban nem tudom megcsináltatni, mert az 35000 forintba kerülne, és ezt nem tudom most kitermelni.” – folytatta.
Norbert jelen pillanatban Németország és Ausztria között fuvaroz, ahol sok kietlen településeken halad át. Várja, hogy hazatérhessen, és végre szerettei körében tölthesse napjait. Ez lenne a legjobb verzió, de ő sajnos azt a képet látja maga előtt, amint gépjárműjével élelmiszercsomagot szállít a rászorulóknak.
„Magányosan vagyok és fáradt. Aludni a furgonban tudok. Elfogyott az összes tiszta ruhám, és elfogyott az élelmiszerkészletem is. Három hete nem láttam a számomra legfontosabbakat. Emberek közé nem merek menni. Nem tudom, mikor mehetek haza, mikor láthatom a családomat. A cégem szinte biztos, hogy tönkrement. Nem tudom, mi lesz. Csak bizakodni tudok abban, hogy nem olyan soká hazatérhetek, és megölelhetem a szeretteimet.”
Norbert jelen helyzetben a sofőröket a vírus áldozatainak látja abból a szempontból, ahogyan az emberek viszonyulnak hozzájuk. Úgy érzi, leprásként néznek rájuk. Az emberek félelmét megérti, azt viszont nem, hogy miért ilyen ellenségesek még azzal szemben is, aki elővigyázatos, és mindent megtesz, hogy megkímélje a többieket a vírustól.
Sonkolyos Szabolcs, Pusztaföldvár polgármestere hozzátette, amikor decemberben egy gázolásos eset történt, B. Norbert volt az, aki önzetlenül segítséget próbált nyújtani a helyszínen az érintetteknek! Úgy véli, sajnálatos dolog, hogy ezt mára elfelejtették neki a helyi emberek!
