Nagy Lászlót ki mint operatőrt, fotóst, ki mint sokszoros díjnyertes pálinka készítőt, pálinkaversenyek zsűritagját, de szinte mindenki ismeri Orosházán. Eleven kis kölyökből lett megbecsült felnőtt.
Orosházán, egészen pontosan Szentetornyán született 1950-ben. Szülei a vasútnál dolgoztak. Édesapja a pályakarbantartók munkavezetője volt. Járták gyalogosan a vasúti pályákat és ahol kellett javítottak – ahogy akkoriban ment – kézi erővel. Laci gyerekkora ugyan a Kupa vezér utcán kezdődött, de az igazi terepe a vasúti őrház környéke lett Gyulamezőn, ahová ’58-ban édesapját helyezték. Édesanyja ugyanott lett jegykiadó, pénztáros.
– Onnan jártam be vonattal, minden reggel Orosházára, a kettes iskolába. Tótkomlósról jött a vonat negyed hétkor, arra szálltunk fel. Szabadjegyem volt. A nagyállomáson átültünk a kisvasútra, azzal jöttünk be a katolikus templomig. Vissza ugyanígy, vagy ha épp úgy hozta kedvünk, kisétáltunk iskola után Bogárzóig és ott szálltunk vonatra – kezdi a mesélést Nagy László.
Az őrház környéke nagyszerű hely volt az ottani néhány házban lakó gyerekeknek. Minden játékra volt hely. Ott volt az Állami Gazdaság gyümölcsöse, az erdősávok, a szántóföld, a libalegelő. Mind-mind csodás, játékra csábító helyszín.
– Volt egy csomó állatunk. Tehenek, ló, disznók, egy két birka, meg rengeteg liba. A házimunkából ki kellet venni a részünket. Mindenfélét csináltunk. Nekem sokat kellett a libákat legeltetni. Ott olvastam el Verne szinte minden könyvét, de a libák mellett tanultam meg vizsgára a KRESZ-t is. Ebből persze voltak néha problémák, mikor nem figyeltem eléggé és a libák bementek a vetésbe. Apámék nem voltak az átlagnál szigorúbbak, de ilyenkor kaptam egyet-kettőt a fülem közé. A bújócska volt a legtöbbet játszott játékunk, de minden egyebet is „elkövettünk”. A rosszalkodás ugyanakkor sokkal jellemzőbb volt az iskolában, mint otthon – idézi fel Laci.
Megbukni magatartásból?!
Szülei azt tartották, hogy inkább rossz legyen a gyerek, mint beteg, de a hatodikos félévi bizonyítvány már sok volt a jóból. Nevelési célzattal egyest kapott magatartásból! Behívták az iskolába a szülőket és elmondták, hogy nem lehet Lacival bírni.
– Hárman-négyen voltunk az osztályban, akik mindent elkövettünk, hogy a dolgok ne az elvárt rend szerint működjenek. Nem voltak ezek nagy dolgok, csak sok kis gazemberség. Piszkáltuk a társakat, és minden eszközzel zavartuk a munkát. A testnevelő tanár – Farkas István – néha elvert bennünket, de csak folytattuk. A szülők behívása és a bukás magatartásból aztán meghozta a kívánt hatást. Anyám sírt, apám otthon elvert, mint a kétfenekű dobot és még kilátásba helyezett további hasonlókat. Hogy ettől-e, vagy mert beláttam, hogy ez így nem vezet jóra, nem tudom, de a későbbiekben nem volt ilyen gond – mondja mosolyogva.
A tanulással nem volt problémája, olyan négyes körüli tanuló volt. Mint mondja, az őket körülvevő, ötvenes-hatvanas évek társadalmi problémáiból nem sokat érzékelt. Úgy emlékszik vissza, hogy boldog gyermekkora volt.
– Szüleim jól neveltek. Megtanultam, mi a becsület és hogy a munka a legfontosabb. Ipari tanuló iskolába mentem, kitanultam az esztergályos szakmát és azt hiszem, attól a hatodikos kori kisiklástól eltekintve rendes emberré sikerült nőnöm – zárja a beszélgetést Nagy László.
