- hirdetés -

Mint minden évben, idén márciusban is pihenőre kényszerülnek a finom pergetőbotok.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által kiadott országos horgászrend szerint március elsejétől a csuka fajlagos tilalma mellé csatlakozik a fogas süllő, kősüllő, sügér és a balin (ragadozó őn). Idén ugyan a naptár miatt a tilalmi idő kezdete csúszott egy napot (március 2. 0 óra), de nem csak sportszerűtlen, hanem tilos is célzottan ezekre a halakra horgászni.

Reméljük, szépen le tudnak ívni ragadozóink ( talán a folyón sem engedik le az idén az ikrákról a vizet – a szerk.) és néhány év múlva sok szép élmény forrása lesz a mostani süllő nász eredménye.

A balin, a sügér és a fogas süllő esetében a tilalmi idő vége április 30. A kősüllő esetében június 30. A csuka tilalom is tart még, egészen március 31-ig.

Ha tehát ki szeretnénk használni az esetleges márciusi jó időt egy jó kis pecára, nagyon figyeljünk, hogy mivel, hogyan és milyen halra horgászunk.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.