- hirdetés -

Ha a szezont váró horgászok számára túl lassan is, de mégis halad az idő. Eljött a február utolsó, holnap pedig a március első napja. A horgászok számára mindkettő fontos határnap.

Már több éve megszokhattuk, hogy az előző évi fogási naplók leadási határideje február 28. Természetesen ez után is leadhatja a figyelmetlen horgász, de ez már ötezer forinttal megdrágítja az idei engedélyt. Ugyanez vonatkozik a hiányosan kitöltött fogási naplókra is.

Március elsejétől életbe lép egy sor fajlagos tilalom is, ami miatt elsősorban a ragadozó halak szerelmesei kényszerülnek tétlenségre. Mint az közismert, a csuka tilalmi ideje már február elseje óta életben van, és tart egészen március harmincegyig. Ehhez csatlakozik márciustól további négy ragadozó halunk. Tilos horgászni süllőre, kősüllőre, sügérre és balinra is ebben az időszakban, illetve a véletlen megfogott ezen fajtájú halakat, a legkíméletesebb horogszabadítás után azonnal vissza kell helyezni a vízbe. A süllő, a sügér és a balin (ragadozó őn) esetében a tilalom április harmincadikáig tart, a kősüllőt június harmincadikáig nem szabad fogni, illetve megtartani. A megállapított fajlagos tilalmi idők az első nap nulla órakor kezdődnek és az utolsó nap huszonnegyedik órájában végződnek. 

Süllőzni ott lesz az év további tíz hónapja (Fotó: KHESZ)

Rendkívül fontos – elsősorban a jövő ragadozó szaporulata szempontjából – hogy ebben az időszakban ne háborgassuk ezeket a halfajokat. Jó, vannak kiskapuk, például harcsára szabályos ilyenkor is pergető módszerrel horgászni, de a vitás helyzetek elkerülése érdekében most lehetőleg ne a 6-10 cm-es gumit vagy a minnow (balinos-süllős) wobblert dobáljuk, ha már mindenáron pergetni akarunk. (Ez egyfelől sportszerűtlen, másfelől nehéz az ellenőrnek megmagyarázni a bizonyítványunkat.)

Legyünk tehát türelmesek és tegyük pihenőre a ragadozós és pergető botokat. A süllőzésre ott lesz még az év további tíz hónapja.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.