- hirdetés -

A versenyekre és fellépésekre való felkészülés határozza meg a Candy Dance Crew mindennapjait. Földesi Szandra és csapata ezúttal is izgalmas szezon elé néz, de bíznak benne, hogy a 2019-ben elért sikerek megadják nekik a lendületet a hasonló folytatáshoz.

Szombaton a Petőfi Művelődési Központban kezdik fellépéseik sorozatát a Candy Dance Crew táncosai, majd februárban a farsangi szezon előadásaival hangolódnak a versenyekre. Földesi Szandra és csapata már január második hetében megkezdte a felkészülést.

– A februári hónap azért is fontos, mert egy táncosunk most készül felvételizni művészeti középiskolába, a kortárs és modern táncos szakra. Vele most főleg erre készülünk, ami február végén lesz, hasonlóan első idei versenyünkhöz, melyet Budapesten rendeznek majd. Ez újdonság lesz számunkra, mivel ezen a megmérettetésen korábban még nem vettünk részt – mesélte Földesi Szandra.

Hazai és nemzetközi versenyekre készül a csapat (Fotó: CDC)

Hozzátette, a budapesti egy országos táncverseny lesz, ahol a hip-hopot előadók mellett a látványtáncokat, show-elemeket és akrobatikus táncokat bemutató csoportok is megmutathatják tudásukat. Április 18-19. között Tiszavasváriba utaznak, nemzetközi minősítő versenyre, míg májusban a kecskeméti Dance Universumra és egy Szatmárnémetiben megrendezett nemzetközi hip-hop versenyre készülnek fel.

– Ezt követően a nyáron táborral zárjuk a szezont. A tavalyi év nagyon jól sikerült és remélem, hogy az elért sikerek lendületet adnak nekünk az idei felkészüléshez és a 2020-as versenyszezonunk is sikeres lesz. Én úgy gondolom, hogy a csapat nagyon lelkes és jól haladunk a felkészüléssel, ezért bízom a legjobbakban – tette hozzá Földesi Szandra.

A versenyek mellett a fellépéseket sem hanyagolják el (Fotó: Rosta Tibor)

Tavaly a csapat több táncosa is korcsoportot váltott, a gyerekből junior kategóriába léptek át többen. Ez az idei évben sem lesz másként, ezúttal a felnőtt korcsoportba kerül át egy-két versenyző. Mint mondták, ez eleinte kissé ijesztőnek tűnik, hiszen a felnőtt korcsoportban rengeteg profi táncossal versenyezhetnek. Ez nem könnyű feladat, de ösztönzőleg hat rájuk.

Az egyesület Facebook-oldalán nemrég egy új sorozatot indítottak el, ahol egyesével mutatják be az egyesület táncosait, személyiségüket és stílusukat.
– Óráról órára érzem, hogy mindenki egy külön egyéniség nálunk, ezért gondoltam, hogy egyesével bemutatom őket. Egy-egy fellépés után a nézők is sokszor megjegyzik, hogy azért szeretnek valakit nézni, mert egy energiabomba vagy azért, mert annyira beleéli magát. Úgy gondoltam, ez egy jó lehetőség arra, hogy bemutassam ezeket az apró jellemvonásokat és az eddigi táncos pályájukat – idézte fel a csapatvezető.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.