- hirdetés -

Olvasni, olvasni, olvasni volna jó…De mit? Találomra lapozzak bele ebbe vagy abba az otthon porosodó könyvbe? Vagy nézzek valami ajánlót a neten? Igen! Vagyis ne! Ne keress tovább, mert már meg is találtad!

A középkorosztályt – ezt, bár igen szubjektíven 30 és 50 között határoztam meg – kérdeztük ez alkalommal arról, mit is olvassunk, ha már unjuk a tévét, unjuk az internetböngészést, és amikor úgy érezzük, kicsit el akarunk menekülni az itt és mostból egy másik világba.

Leszkó Róbert

Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regénye 20-as éveim elején került kezembe, és azonnal magával ragadott. Mindig is vonzott a történelemnek ez a fejezete, vagyis az V. század dereka, és a Hun Birodalom. A regényt olvasva szinte részévé váltam a több szálon futó cselekménynek, ahol kaland, szerelem és emberi sorsok fonódtak össze. A történelmi események mellett a főhős önfeláldozása és kitartása még olvasmányosabbá tette számomra ezt a regényt.

Tóth Mónika

Sok könyv van, ami fontos számomra, és valamiért hatást gyakorolt rám, megérintett, viszont a mindennapi rohanásban egyre kevesebb időt tudok olvasásra fordítani. Természetesen naponta olvasok, de ezek inkább cikkekre, akár szakmai anyagokra korlátozódnak. Amit viszont most jó szívvel ajánlok, az Fenyő Iván Észlelések című könyve. Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál benne egy egy olyan fejezetet amit a magáénak érez az életről, arról alkotott gondolatokról, filozófiai eszmefuttatásokról, emberekről, kapcsolatokról, érzésekről. Ez a könyv számomra tanító és rendkívül inspiráló volt.

Hajdu Attila

Jared Diamond Összeomlás című könyve. 28 évesen olvastam először. A szerző a Kaliforniai Egyetem (UCLA) földrajz professzora. Az Összeomlás a Föld bolygó és az emberiség közös sorsát tárgyalja. Példákat hoz az emberiség történelméből arra, hogyan élhetünk a bolygóval harmóniában (Pl. Pápua Új-Guinea) illetve felélve annak erőforrásait és a végzetünk felé tartva (Húsvét-szigetek). Ez az olvasmány alapvetően változtatta meg a szemléletem a környezetvédelem, a társadalom és a történelem összefüggéseivel kapcsolatban. Mindenkinek javaslom, aki érdeklődik a téma iránt, mert rengeteg érdekességet tartalmaz, mindemellett rendkívül olvasmányos és élményszerű könyv.

Kunos Krisztina

Gyermekkorom meghatározó verseskötete Weöres Sándortól a Bóbita, amit 1982-ben Keresztszüleimtől kaptam karácsonyra. Nem csak iskolában szavaltuk a Száncsengőt, Tavaszköszöntőt vagy a Galagonyát, hanem otthon suli után, hintázás közben is fennhangon énekeltem a Déli Felhők vagy a Csiribiri című versek megzenésített dalait. Halász Judit bakelit lemezeit is imádtam hallgatni, amin többek között Weöres Sándor verseket énekelt. De ami az előzőeknél is fontosabb, hogy több mint 30 év elteltével lányaimnak ugyanezeket a verseket szavaltam, dalokat énekeltem egészen kicsi koruktól. Érdeklődve figyelték a dallamot, a ritmust, ugyanazt a megnyugvást láttam rajtuk, amit annak idején én is éreztem. Éjszaka, ha betegek voltak, ezekre a versekre, dalokra nyugodtak meg a karomban, vagy a trambulinban ugrálástól fáradtan leheveredve, a felhőket bámulva, szinte megállt az idő, amikor a Déli Felhőket énekeltem nekik. Az én ’82-es könyvem az elsők között volt, amiből esténként fürdés után, pizsiben olvasgattunk a gyerekekkel. Azt remélem, hogy egyszer még az unokáim is fognak ebből a könyvből verselni.

Kubas Eleonóra

Zseni Annamária: Hipnózis a gyakorlatban 4. Testünk bajai. Ajánlásom egy olyan szakirodalom, mely esettanulmányok során mutatja be a test és lélek működésbeli összhangját, összefonódását. A pozitív szuggesztiók, vagyis a szavak erejét, melyek az érzelmeinkre és pszichés folyamatainkra is hatást gyakorolnak. Elsősorban azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik segítő szakmában dolgoznak, hisz a szerzők érthetően, gyakorlati példákkal mutatják be, hogy a pozitív töltésű szavakkal hogyan tudunk hatni a gyógyulásra. Ajánlásomat a saját pozitív gyakorlati tapasztalatomra építem, mely az Orosházi Kórház Ifjúsági szakrendelésén középiskolás fiataloknak nyújtott segítséget, és a könyv 215.oldalán olvasható. A három esettanulmány során betekintést kaphatunk a tanulmányi eredmény javításához, a vérvétel kellemetlenségeinek leküzdéséhez és a környezet általi információk hatásához.

Muhel Gábor

Hamvas Béla nevével a 2000-es évek elején találkoztam először Müller Péter egyik könyvének olvasása közben, aki többször hivatkozott rá. Mivel mindig szívesen forgattam az olyan hiteles és kellő alapossággal megírt ismeretelméleti műveket, melyek az emberi természettel és a valóság mibenlétével foglalkoznak, szinte „adta magát”, hogy kiderítsem, ki rejtőzik a név mögött. Így történt, hogy elolvastam a Scientia Sacrát, ami voltaképpen a szerző összefoglaló nagy művének tekinthető. Az 1944-45-ben született könyv lényegében a látszólag különböző vallások, világképek és kultúrák centrumában jelen lévő „szent tudásról” és ennek a formákon túlmutató „egyöntetűségéről”, vagyis az emberiség ősi szellemi hagyományáról szól. Végső soron azt az egyetemes és minden időben korszerű kérdést tárgyalja, hogy mit jelent maga a lét, s hol a helye ebben az egységben az emberi létezésnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.