A kommunizmus idején különös kettősség határozta meg az orosházi katolikus plébános gyerekkorát. Ennek ellenére boldog emlékeket őriz abból az időszakból. Iványi László a régi csibészünk.
Régi csibészek című sorozatunkban Orosháza mindennapjait meghatározó közéleti személyiségek gyerekkorával foglalkozunk. Ezúttal az öt éve a városban élő Iványi László, a Jézus Szíve Plébánia plébánosát kértük, emlékezzen vissza milyen is volt felnőni.
1957-ben Endrőd (Gyoma és Endrőd csak később egyesült a szerk.) községében jött világra és itt töltötte gyerekkorát, amire a mai napig rendkívül büszke. Mint mondta a falusi, tanyasi környezet határozta meg ezt az időszakot, hiszen nagyszülei és édesapja is földműveléssel foglalkozott, ami sok nehézséget okozott a családnak.
– Anyai nagyapámnak volt egy kis földje, de az akkori rendszer kuláknak nevezte. Emiatt édesanyám hiába volt kitűnő tanuló nem mehetett tovább gimnáziumba. Apai nagyapámnak is volt egy kisebb földje, őt pedig a helyi termelő szövetkezetbe kényszerítették be. Mindkét esetet nagyon nehezen dolgozták fel, így egyfajta feszültség mindig is érezhető volt otthon – emlékezett vissza Iványi László.
Ezt a feszültséget felnőtt fejjel értette meg igazán, de nagyszüleinél ez a hangulat alig volt érezhető, ezért a legtöbb időt a falu szélén található tanyájukon töltötte.
– Nagyon szerettem barkácsolni, fúrni, faragni. A tanya körüli anyagokból építettem kutyaházat, macskaólat. Nagyon érdekelt mindig is az elektromosság, annak ellenére, hogy nagyapáméknál nem volt bekötve áram, ahogy víz és gáz sem – sorolja – Mindig elcsentem a szerszámait, zseblámpáját és belőle az elemet, amit azután a kuckómban hasznosítottam – tette hozzá nevetve.
Amikor gyerekkori csínytevéseiről kérdeztem, elmondta, hogy egyáltalán nem volt rossz gyerek. Véleménye szerint csak az a gyerek rosszalkodik, amelyik unatkozik, ő pedig mindig lefoglalta magát és kiélte kreativitását. Jó tanuló volt, testnevelésen kívül minden tantárgyból kitűnő eredményei voltak.
Szerepet játszó társadalom
Iványi László már egészen fiatalon is mélyen vallásos volt, de az akkori politikai helyzet miatt egyáltalán nem volt könnyű a hívők élete. Csak nagyon ritkán a hátsó sorokban megbújva látogatták nagymamájával a templomot.
– Nagyapám gyerekkorom óta úgy nevelt, hogy amit az iskolában mondanak, azt tanuljam meg és ha kérdezik mondjam vissza, de az nem igaz. Abban az időszakban nagyon jellemző volt ez a kettősség a társadalomra. Mást mutattak kívül, mint amit gondoltak. Csak utólag derült ki több osztálytársamról és tanáromról is, hogy vallásosak – mondta, majd elmesélte azt is, hogy csak gimnázium második évében határozta el, hogy pap lesz, amiről csak az utolsó pillanatban értesítette a családot.
A plébános szerint bár a feszültség és ez a különös kettősség nagyon meghatározta a gyerekkorát, de végig szerető családban, fontos értéketeket megtanulva nevelkedhetett. Utólag jött rá, hogy boldog gyermekéveket tudhat maga mögött.
