- hirdetés -

A Békés megyei felnőttképző szakértők és a szakképzési intézmények képviselői arra keresték a választ, miként tud a felnőttképzés reagálni a szakképzési törvényben bekövetkező változásokra.

A szakképzésben megszerezhető szakmák száma 174-re csökken, a felnőttképzés keretében pedig 74 oktatható szakma lesz, melyekhez csatlakoznak még a D,C,E és B körös képzések – vázolta Dr. Malatyinszki Szilárd, a Kodolányi János Egyetem központi székhely igazgatója, hogy többek között mi várható a szakképzési törvény módosításával. A november 25-én Békéscsabán megrendezett kerekasztal-beszélgetés célja az volt, hogy az elkövetkezendő változásokat átbeszéljék, vázolják elképzeléseiket és feltárják a lehetőségeket.

Ahogy a Kodolányi egyetem igazgatója elmondta, a törvényváltozás a szakképzés egyszerűsítését, a digitális kompetenciák képzésekben történő megjelenését hivatott megteremteni, mindezt egy átlátható rendszerben.

Az eszmecserén vázolták továbbá, hogy az idei Andragógiai Nyári Akadémia által feltárt felnőttképzési irányok milyen módon módosítandók.

Az igazgató elmondta, a program végeztével a Békés megyei felnőttképzők által egy olyan felnőttképzési stratégia létrehozását tervezik, amely megfelelően ki tudja egészíteni a megyei szakképzés stratégiáját.
– Akár a cégek részére, akár a különböző felsőoktatási intézmények részére egy olyan kompetenciacsoportot tudunk létrehozni szakemberekből és olyan irányokat tudunk megszabni, amelyre elsősorban a felsőoktatásba vezeti a résztvevőket, ezáltal a munkaerőpiac hasznos tagjává válhatnak – mondta az igazgató. Hozzátette, azon dolgoznak, hogy feltárják azokat az inaktív munkanélkülieket, akik nem találhatók meg a munkaerőpiacon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.