- hirdetés -

Négy versenyzővel képviseltette magát a diák II-es korcsoport szabadfogású diákolimpiai döntőjében, Kiskunfélegyházán az Orosházi Birkózó Egyesület. A vidéki klubok fölényét hozó versenyen Verasztó Albert meg sem állt az aranyéremig, Rajtó Bálint az ötödik helyen végzett.

Vidéki fölényt hozott a diák II-es birkózók szabadfogású diákolimpiai döntője Kiskunfélegyházán, hiszen a legfiatalabb birkózópalánták viadalán a tizennégy súlycsoportból mindössze ötben született fővárosi siker, a maradék aranyérmeken vidéki egyesületek osztozkodtak. Köztük az Orosházi Birkózó Egyesület, akik ezúttal négy versenyzővel (Bódi Csaba, Rajtó Bálint, Tóth Dominik, Verasztó Albert) képviselték magukat.

A 10 és 11 éves versenyzők a diákolimpiai bajnokságon általános iskolájuk színeit viselték, viszont a Magyar Birkózó Szövetség versenyrendszere igazolt klubjukat jeleníti az eredményekben. Az orosházi csapat versenyzői közül a legkisebbek, azaz a 23 kilogrammosok mezőnyében Verasztó Albert volt érdekelt.

Verasztó Albert diákolimpiai bajnok lett a korosztály legkisebb súlycsoportjában (Fotó: egyesület)

A döntőben bátor birkózással rukkolt elő Tatabányáról érkező ellenfelével szemben, melynek köszönhetően a dobogó tetejére állhatott fel. Posuch Petra nemrég aratott sikerét követően így újabb diákolimpiai bajnok birkózót köszönthetett az egyesület.

Egy súlycsoporttal feljebb, a 26 kilósok közt Rajtó Bálint az ötödik helyet szerezte meg, a bronzmérkőzés jelentette számára a végállomást. Bódi Csaba sem állt messze az éremcsatától, két győzelemmel nyitott, végül a vigaszágon értek véget számára a küzdelmek.

A versenyzőket Hangya János, ifj. Jeszenszky P. László, Kiss István és Sepeczán János készítették fel a küzdelmekre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.