- hirdetés -

A hétvégén megkezdődött a ranglistás versenyek sorozata. A GKK Reménység Körverseny első állomásának – a hagyományokhoz híven – az UTE Vívó Klub adott otthont, mely egyben a Budapest Bajnokság is volt.

Az orosházi egyesület öt versenyzővel indult, többen betegség végett nem vehettek részt. Kis Abigél évek óta résztvevője a versenysorozatnak. Sok szép eredményt ért már el, de most először sikerült ezt a kiírást megnyernie, Budapest Bajnok lett Újonc Női Kard korosztályban. Az országos megmérettetésre 53 induló nevezett. Abigélt ezen a napon nem lehetett megverni, a teljes versenyt veretlenül zárta az első helyen. Újonc korosztályban Janecskó Dorina a 19., Rózsa Anna a 45. helyen végzett.

– Mindkét lány szépen küzdött az erős mezőnyben és hozták a tőlük elvárt formát. Gyermek Női Kard mezőnyben Papp Zsanett a 12. helyen zárta a versenyt. Zsani is kiemelten jól vívott ezen a hétvégén, egyetlen tuson múlott, hogy a legjobb nyolc közé kerüljön. Serdülő Férfi Kard korosztályban Balog Botond a 49. helyen zárt – mondta el lapunknak Nagy Nándor edző.

Kis Abigél és Nagy Nándor edző (Fotó: egyesület)

A szakember kifejtette, minden orosházi induló teljesítményével maximálisan elégedettek lehetnek. A méltán híres magyar kardvívásban rendkívül nehéz bármely korosztályban az élmezőnybe bekerülni, ezért minden eredményt megbecsülnek, hiszen a versenyzők kiállítása és felkészítése rengeteg munkával és elhivatottsággal jár. A közelmúltban Orosházán átadott új terem, a kisbusz nagy segítség a számukra, profi körülmények között taníthatnak és készülhetnek a megmérettetésekre.

A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület versenyzői a hétvégén Bulgáriába, Szófiába utaznak, ahol három lány képviseli majd az egyesületet és a magyar csapatot. Ebben a szezonban is rendez a ZSPOVE országos versenyt, az utolsó GKK állomásnak Orosháza ad majd otthont április közepén.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.