Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tizenhárom aradi hősére emlékezett Orosháza önkormányzata október 6-án a Táncsics Mihály gimnázium aulájában, majd a Történelmi Emlékparkban. Dávid Zoltán beszédében hangsúlyozta, ugyan a szabadságharc elbukott az osztrák túlerővel szemben, Magyarország elindult a függetlenség felé vezető úton.
Az aradi vértanúkat, azaz a tizenkét tábornokot és egy ezredest éppen 170 éve, 1849. október 6-án végezték ki. Előttük hajtott fejet a megemlékező közönség és Dávid Zoltán polgármester, aki Aulich Lajos szavaival köszöntötte az egybegyűlteket.
Mint mondta, fájó szívvel, de soha nem múló tisztelettel emlékezünk az aradi tizenháromra és mindazokra, akik életüket adták a magyar szabadságért, és azért, amiben hittek. A márciusi ifjak, s mindazok, akik csatlakoztak hozzájuk, egy modern, polgári Magyarország alapjait akarták letenni, és amikor kellett vérüket adták a hazáért. Bécsből nézve azonban ez nem volt más, mint Ausztria-ellenes összeesküvés.
– Napra pontosan 170 évvel ezelőtt kora hajnalban tizenhárom jeles férfinak már csak órái voltak hátra. Aulich Lajos verset olvasott, Török Ignác pedig könyvet. Lahner György fuvolázott, Dessewffy Arisztid aludt. A legtöbben levelet írtak. Búcsúztak. Néhány órával később mindannyian halottak voltak. Ugyanezen a napon Pesten főbe lőtték gróf Batthyány Lajost, az első független felelős magyar kormány miniszterelnökét, aki nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet hóhérainak – idézte fel Dávid Zoltán a 170 esztendeje történteket.
Szólt az orosháziakról is, akik szintén kivették a részüket a harcokból, hadba vonultak, amikor eljött az ideje. Akik pedig itthon maradtak, segítettek, ahogyan csak tudtak. Élelmiszerrel, ruházattal, templomjuk harangjával, amit ágyú készítésére ajánlottak fel. Meghozták tehát az áldozatot, mert hittek a magyar szabadságban.
– Az életükkel fizettek ezért a hitért. Orosháza első tiszti áldozatát, Mikolay Albertet, Mikolay István evangélikus lelkész fiát 1849 februárjában érte halálos lövés a szabadságharcban. És őt még sok orosházi követte. A megtorlás pedig az orosházi honvédeket sem kímélte.
– Emlékezünk rájuk, és azokra, akik összefogtak hazánkért, emlékezünk a megtorlás áldozataira. Érezzük a fájdalmas és igazságtalan veszteséget, de érezzük a büszkeséget is, mert tudjuk, hogy az áldozat, amit meghoztak, nem volt hiábavaló. Arad emléke nem lesújt, hanem utat mutat! – emelte ki a polgármester.
Hangsúlyozta, ugyan a szabadságharc elbukott az osztrák túlerővel szemben, de az ország elindult a függetlenség felé vezető úton. Az aradi tizenhármak mártírhalála, Batthyány és ’48 valamennyi hősének vértanúsága a kiegyezés utáni polgárosodásban nyerte el értelmét.
– Beszédemet az egyik aradi vértanú utolsó szavaival kezdtem. Azzal is fejezem be, mégpedig az utolsónak kivégzett Vécsey Károlyt idézve: „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.” Tisztelt megemlékezők, kívánom, hogy valamennyiünket ez a lelkület, a magyar nép iránti elkötelezett szolgálat vezéreljen munkánk, életünk során – zárta gondolatait Orosháza polgármestere.
A folytatásban Táncsics gimnázium diákjai, valamint a Harangos Néptáncegyüttes táncosai léptek színre, plasztikus élőképekkel, verssel, prózával, énekkel, verbunkkal elevenítve fel a harcok és a megtorlás időszakát. Szívhez szóló műsoruk után többen könnyes szemmel sétáltak ki a Történelmi Emlékparba, ahol az önkormányzat és intézményei, a nemzetiségek, a történelmi egyházak, a városban működő hivatásos és civil szervezetek képviselői koszorúval és főhajtással tisztelegtek a hősök áldozata előtt.
