- hirdetés -

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg első alkalommal a Diákélelmezés Napját. Elismerték a dolgozók munkáját és megválasztották az év szakácsát, az év konyhalányát és az év technikai munkatársát is.

Az Eötvös iskola ebédlője szolgált az első Diákélelmezési Nap helyszínéül szeptember 30-án. A városvezetés mellett Orosháza intézményeinek vezetői és a Gyermek és Diákélelmezési Intézmény munkatársai vettek részt az ünnepségen.

– Szeretném ha az év 365 napjából egy napon, egy óra hosszára megállnánk és megköszönnénk kollégáink munkáját, akik mintegy háromezer ember szolgálatában állnak nap mint nap – részletezte az Diákélelmezés napjának ötletét az OrosCafénak Vincze Tibor a szervezet vezetője.

A beszédeket Dávid Zoltán polgármester nyitotta. A városvezető elmondta, hogy olyan közösséget alkotnak a diákélelmezés munkatársai, amely a mindennapokban rengeteg munkával sokat tesz a helyi közösségért.

– Ez a nap rólatok szól, hogy ezt az áldozatos munkát elismerjük – tette hozzá Dávid Zoltán, aki kitért arra is, hogy hamarosan megújult, modern környezetben láthatják el feladatukat a konyha felújításával.

A beszédek után az Eötvös iskola néptánccsoportjának előadása következett, majd a polgármester, Fejes Róbertné és Bojtor István alpolgármesterek közreműködésével kapták meg elismerésüket a dolgozók.

Ezen felül három különdíjat is kiosztottak, amelyeket az intézmény munkatársai titkos szavazással választottak ki. Ez alapján az év szakácsa Giliczó József, az év konyhalánya Rucz Erika, míg az év technikai dolgozója Szűcs Ágnes lett.

– Az ember eldönti fiatalon, hogy mi szeretne lenni. Így lettem szakács. Szeretek itt dolgozni, mindig jók voltak a vezetőim. Mindenfélét szeretek főzni a lényeg, hogy jól sikerüljön – nyilatkozta a 31 éve a diákélelmezésnél dolgozó Giliczó József.

Az ünnepség után kötetlen beszélgetés és vacsora várta a vendégeket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.