- hirdetés -

Az orosházi Jézus Szíve Plébánia is csatlakozott az idei Nyitott Templomok Napjához, aminek köszönhetően szeptember 14-én nemcsak kinyitották a látogatók előtt katolikus templomot, de a tornyot is megmászhatták az érdeklődők. Este pedig koncert várta őket.

A templom a szeptember 22-ig tartó, országos Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva nyitotta meg kapuit. A rendezvénysorozat az Európai Örökségnapokkal együttműködve hívja a történelmi egyházak képviselőit, hogy mutassák be templomuk építészeti és művészeti értékeit, szervezzenek előadásokat, beszélgetéseket, gyermekprogramokat, filmvetítéseket, kiállításokat.

Az egyházközség képviselői a Rotary Club orosházi szervezetével karöltve várták azokat, akiket nem riasztott vissza néhány lépcső, és vállalkoztak arra, hogy Selmeczi László vezetésével felkapaszkodnak a toronyba. Eközben megismerkedhettek az 1944 óta itt álló, 1502 sípot tartalmazó orgonával, amelyet a budapesti Rieger Ottó-féle orgonagyár tervezett és épített fel.

Több száz lépcső várt a mászást vállalókra (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A középső szinten lakó három haragról ugyancsak beszélt az esemény idegenvezetője, de neki köszönhető az is, hogy rövid történetük a falon olvasható. Kiderül belőlük többek között, hogy a legnagyobb 518, a középső 306, a kicsi pedig 147 kilogrammot nyom.
– Ezen kívül legfölül iránymutatókat helyeztünk el, összesen 150-et. A nyilak egy része a testvérvárosok felé mutat és tájékoztat arról is, hány kilométerre vannak, emellett zarándokhelyeket, valamint több fővárost is betájolnak. A torony azért is érdekes, mert nem mindennap látják még a templomot rendszeresen felkeresők sem – emelte ki Selmeczi László, a katolikus gyülekezet képviselő-testületének tagja.

Hozzátette, a torony felső szintjén távcsövek is rendelkezésre állnak, így igazán részletesen megvizsgálható madártávlatból Orosháza. Ezt Tarnoki Mihályné is megerősítette, aki unokájával vett részt az eseményen.
– Harmadjára másztam meg a tornyot. Ebben a szép időben úgy döntöttem, most is jó lesz délutáni programnak, kihasználom a lehetőséget, hiszen jövőre talán már nem bírják a lábaim. Legelőször, talán ’12-ben vagy ’13-ban voltam, akkor még messze nem volt ilyen tiszta és rendezett, az ismeretterjesztő táblák is azóta kerültek ki. Az unokám szintén jól érezte magát, megkereste például, hol dolgozik az apukája – osztotta meg tapasztalatait.

Távcsővel a kézben az igazi (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Az esemény megszervezésében örömmel nyújtott segítséget a helyi Rotary Klub, amely a civil egyesületekhez hasonlóan a plébániával is jó kapcsolatot ápol.
– Van több olyan aktív rostarys társunk, akinek ez szegmens közel áll a szívéhez, foglalkozásához vagy kedvteléséhez, így az egyikük barátságban van az orgona javítását is végző hangszerkészítő művésszel. Tulajdonképp az ő kezdeményezése volt, hogy csatlakozzunk, és a plébániával közösen szervezzük meg itt Orosházán is a Nyitott Templomok Napját – mondta el Erős Károly klubtag.

A nap a torony felfedezésén túl kulturális programot is kínált: az esti szentmisét követően Sipos István hangszerész, orgonakészítő, Blumenschein Gábor trombitaművész és Nagy Krisztina énekművész koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők, majd megtekinthették az orgona szerkezetét és kérdezhettek a működéséről is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.