- hirdetés -

Krakkóba utaztak a serdülő szabadfogású birkózóválogatott tagjai, hogy a hazai mezőny után a korosztály Európa-bajnokságán is bizonyíthassák erejüket és ügyességüket. A versenyen az Orosházi Birkózó Egyesületet az 57 kilogrammos Fekete Bence képviselte.

Európa-bajnoki kvalifikációval tette fel a koronát érmekben gazdag 2019-es évére Fekete Bence. Az Orosházi Birkózó Egyesület versenyzője a rangsorversenyeken nyújtott jó teljesítményét folytatva a serdülő szabadfogású országos bajnokságon is diadalmaskodott az 57 kilogrammosok mezőnyében, így a korosztályos válogatottban is bemutatkozott.

Nemzetközi versenyen először Bulgáriában vett részt, Romániában már a dobogóra is felállhatott, Dunaszerdahelyen pedig az aranyérmet is bezsebelte. A világversenyen való bemutatkozás sem váratott magára sokáig, nemrég a Lengyelországban, Krakkóban rendezett Európa-bajnokságon vehetett részt a magyar válogatott tagjaként.

A hazai és nemzetközi versenyek után az Európa-bajnoki mezőnyben mutatkozott be az orosházi birkózó (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Bencének a sorsolással nem volt szerencséje, egy erős örmény birkózóval kezdett, akitől vereséget szenvedett. Legyőzője, Iszrajeljan azonban meg sem állt a döntőig, így az orosházi versenyző a vigaszági küzdelmek során bővíthette nemzetközi tapasztalatát.

Itt ukrán versenyzővel kellett szembenéznie, akivel szoros küzdelmet vívott azért, hogy a bronzéremért birkózhasson, de végül 12-6 arányban alulmaradt. Az első lépések tehát megvoltak, ha így folytatja, még sok korosztályos Európa- vagy világbajnoki közvetítés során olvashatjuk majd Fekete Bence nevét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.