- hirdetés -

Négy napon keresztül vizsgáznak a Kodolányi János Egyetem pedagógus hallgatói. A vizsgáztatók úgy látják meghozta gyümölcsét a sok tanulás, már az első napon szép eredmények születtek.

Naponta 20-25 hallgató tesz államvizsgát az orosházi Kodolányi János Egyetemen. Az intézmény központi székhely igazgatója elmondta, nem csak Békés, hanem Csongrád és Bács-Kiskun megyei vizsgázók is számot adnak tudásukról erkölcstanból, etikából, mentorpedagógiából, valamint közoktatás vezető képzésekből.

– Egész jó a felkészültség, a visszajelzések pozitívak. Nyilván ez köszönhető annak is, hogy magasra tettük a lécet oktatói szempontból. Azok a pedagógusok, akik szeretnének továbbképződni, többet tudni, és szeretnének magasabb szintre jutni, azok úgy gondolom, hogy jó helyre jönnek. Az elmúlt hosszú évek tapasztalata, hogy a hallgatók megbíznak az intézményben. Az elődöm, Janowszky Sándor nagy lépéseket tett az ügyben, hogy a pedagógusi körökben kiépítse ezt a kapcsolati hálót, amelynek köszönhetően több megyéből is érkeznek pedagógusok, akik a Kodolányi János Egyetemen szeretnének továbbtanulni – nyilatkozta dr. Malatyinszki Szilárd.

(Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A vizsgadrukk mindenkinél fennáll, aki a bizottság elé lép, de az igazgató elmondta, az izgalom gyorsan tovaszáll, mikor a vizsgázó látja, nincs mitől tartania.

– Igyekszünk megnyugtatni a csapatot, hogy valójában csak azokat a tapasztalatokat kell átadni, melyek a saját munkahelyükön és a tananyagból megtapasztalhattak, megismerhettek. Nagyon sokan már alkalmazzák munkájuk során azokat az elemeket, amelyek ismeretéről most a négy nap alatt adnak számot – zárta az igazgató.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.