- hirdetés -

Az Orosházi Polgármesteri Hivatal városi virágosítási és környezetszépítési versenye már elindult, melynek keretében a különböző kategóriák helyezettjei értékes díjakkal gazdagodnak. Emellett Orosháza egy országos pályázatban is megmérettetik.

Ahogy korábban megírtuk, Orosházán ingyenes virágosztást szervezett a városvezetés. Ennek keretében elindították a Virágosabb Orosházáért elnevezésű versenyt, melyre az orosháziak nevezhetnek.

Sok virág talált gazdára a virágosztáson (Fotó: Rosta Tibor)

A verseny célja többek között a város idegenforgalmi vonzerejének, és a település virágfelületeinek növelése, valamint hivatott nyilvánosságot és elismerést adni azon orosházi polgároknak, civil közösségeknek és vállalkozásoknak, akik közérdekű munkával szebbé, virágosabbá teszik közvetlen környezetüket. A virágosítás és környezetszépítési verseny kategóriái: a virágos előkert, a virágos balkon és ablak, a ház előtti virágos közterület, a virágos intézmény, valamint a virágos vendéglátóhely.

Dávid Zoltán polgármester elmondta: ez a kezdeményezés az összefogást is erősíti, nagyon jó együttműködés alakulhat ki például, ha bérházakban többen összefognak és úgy alakítanak ki keretet.
– Ezeket az embereket csak biztatni tudom, hiszen mindenkinek az a célja, hogy minél több legyen a művelt és szép terület. Ez az elfoglaltság bárkinek örömet okozhat. Aki úgy érzi meg is mutatná milyen eredményt ért el kertészkedésével, az nevezze munkáját az általunk meghirdetett versenyre – mondta a polgármester.

Az orosháziak a virágos balkonjukkal is nevezhetnek (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Kiemelte: Orosháza is versenybe száll az ország több településével a Virágos Magyarország pályázatban, melynek célja: a kulturált és vonzó településkép kialakítása, a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása.

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2019-ben immár 26. alkalommal indította útjára hazánk legnépszerűbb környezetszépítő kezdeményezését, a Virágos Magyarország versenyt, amely 1994 óta töretlenül sikeres és évente több mint 300 települést mozgat meg.

A virágosabb Orosházáért versenyre ide kattintva jelentkezhetnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.