- hirdetés -

Európai okosfalvak vs orbáni cselédsors címmel tartott az MSZP agrárfórumot. A szakpolitikusok elemezték a magyar falvak helyzetét az országban.

Idén először, a Fáklyás felvonulást megelőzően a Petőfi Művelődési Központ Bubik termében várta agrárkonferenciára az érdeklődőket a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete. Fetser János, az MSZP Orosházi Szervezetének elnöke, köszöntötte a megjelenteket és az előadókat.

A szakpolitikusok mintegy ötven jelenlévő előtt beszéltek a mezőgazdaság jogi szabályozásainak hiányosságairól. Mahr András Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese elmondta, hogy 2021-től jelentősen csökkennek majd a támogatások, amelyek súlyos feszültségeket okozhatnak majd.

Karakas János, az MSZP agrár- és vidékfejlesztési tagozatának elnöke az elöregedő társadalom problémáiról és fiatalok elvándorlásáról beszélt. Karakas szerint speciális szakpolitikát kéne alkalmazni, megoldásként felhozta többek között a fiatal háziorvosok szolgálati lakáshoz juttatását, valamint a helyi vállalkozások megerősítését.

Harangozó Gábor, az MSZP agrár- és vidékpolitikájáért felelős ügyvívője ismertette, hogy az ország a 15 éves tagság alatt 15 ezer milliárd eurót kapott, mellyel véleménye szerint nem tudott élni.

A fórumon felszólalt még Gőgös Zoltán, egykori vidékfejlesztési államtitkár, az orosházi Varga Zoltán, volt önkormányzati miniszter, valamint Szanyi Tibor szocialista Európa Parlamenti-képviselő is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.