- hirdetés -

Kíváncsi diákok gyülekeztek március 18-án Orosháza főterén, ahol az idei Székács-hét nyitónapja zárult. Az intézmény az idei rendezvényt Székács József személye mellett a város alapításának 275-ik évfordulója köré szervezte.

Évek óta ismétlődő projekthetét kezdte meg március 18-án a Székács József Evangélikus Iskola. A József-naphoz, valamint az Orosháza alapításának 275-ik évfordulójához kapcsolódó rendezvény első napja a város főterén zárult, ahol az intézmény óvodás, általános iskolás és gimnazista tanulói gyűltek össze.

– Névadónk Székács József tiszteletére találták ki elődeim, hogy legyen az iskolában egy évente ismétlődő projekthét. Ilyenkor hétfőtől péntekig hagyományosan olyan események zajlanak, melyek segítségével megpróbáljuk őt még jobban előtérbe vagy a középpontba helyezni, hogy az újabb és újabb iskolai generációk is megtudhassák, ki is volt ő valójában és miért fontos róla beszélni – tudtuk meg Nagy Róberttől, az intézmény igazgatójától.

A főtéren gyülekeztek a diákok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A nyitónapon fontos szerepet kapott a városalapítási évforduló is, a diákok előbb a 25 évvel ezelőtti, 250-ik évfordulóra készült filmet nézték meg és idézték fel az akkori megemlékezést, majd olyan helyszíneket kerestek fel, melyek több szempontból kötődnek Orosháza gyökereihez és az evangélikussághoz. A főtéren az iskola lelkésze, Szigethy Szilárd igyekezett összekötni a rendezvény addigi eseményeit azokkal a történetekkel, amit az üveggyártás vagy az üvegkörtefa szimbolizál.

A hét további napjain ugyan többnyire rendes tanítási napok zajlanak, azonban Nagy Róbert elmondása szerint igyekeznek rendkívülivé tenni.
– A mostani hét országosan a Fenntarthatósági Témahét keretében is zajlik országszerte több iskolában, ezért szerdán például a hazai gyümölcs- és zöldségfogyasztásra, valamint a vízzel való helyes gazdálkodásra igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni – tette hozzá az igazgató.

A Székács-hét a már szintén hagyományosnak számító gálaműsorral zárul március 22-én, az óvodás és iskolás gyerekek többek közt énekes, zenés és táncos produkciókban mutathatják meg tehetségüket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.