Igaz még csak teremben, de beindult a versenyszezon az íjászok számára. A hét végén Békéscsabán rendezték a 3D Országos Íjászbajnokságot.
A Csaba-parkban, közel háromszáz versenyző részvételével lebonyolított megmérettetésen az orosházi íjászok is képviseltették magukat. A veterán korcsoportban, bear bow íjjal induló Melis Mihály és a csigás íjjal versenyző Csáki Róbert és Faragó János vett részt.
Az Orosházi Íjász Egyesület legidősebb és egyben legtöbbet versenyző tagja, Melis Misi bácsi elmondta, hogy a csabai szervezők igen csak megnehezítették a résztvevők dolgát.
– A teremben elhelyezett dobogókra felállva kellett időre leadni a lövéseket. Az egyik nehézséget az jelentette, hogy csak egyetlen lövést adhattunk le minden célra, tehát nem volt lehetőség korrigálni. A másikat pedig a célok elhelyezésével teremtették meg. Előfordult, hogy a 4. sz. dobogóról vissza kellett lőni az 1. számúnál elhelyezett célra – magyarázta a versenyző.
Misi bácsi végül megnyerte a kategóriáját, de igazi versenyzőként csak a helyezésével elégedett, a teljesítménye elmaradt a saját maga által elvárttól. Az orosháziak közül Faragó János 4., Csáki Róbert 7. helyezést ért el.
Melis Mihály az Orosházi Íjász egyesület által előző héten rendezett tótkomlósi versenyen vehette át a 2018-as összesített bajnoki serleget.