- hirdetés -

Alig lapoztuk át a naptárat 2019-re, az Orosházi Íjász Egyesület legidősebb és egyben egyik legaktívabb íjásza, Melis Mihály már több versenyen is túl van.

A romániai Kisjenőn rendezett terem versenyen még be kellett érnie egy, a szenior korba épp hogy belépett, (53 éves) helyi íjász mögött a második hellyel, de a hét végi füzesgyarmati viadalra már „helyre állt a világ rendje”.

Már túl van az első néhány idei versenyén (Fotó: Rosta Tibor)

Mintegy kétszázharminc versenyző állt a célok elé, közülük a szenior korosztályban nyolcan indultak. A három versenyszámból álló megmérettetésen lőttek lőlapra, 3D-s – állatot imitáló – célokra, és volt ügyességi szám is. Ennek keretében egy lelógatott hengerre ragasztott négy lőlapra kellett lőniük az íjászoknak. Mint Misi bácsi elmondta, ebben az a nehéz, hogy amikor az első vessző célba talál, a henger óhatatlanul forogni kezd, így a további három lőlapba pontosan találni már komoly ügyességet igényel.

A Füzesgyarmaton rendezett versenyről aranyéremmel tért haza, de mint mondta, az élet nem áll meg, folytatódnak a versenyek.
– Szombaton Temesváron lesz egy három versenyből álló sorozat második állomása, amelyen részt veszek, vasárnap pedig Mezőberényben állok tábla elé – mondja az örökmozgó, örökifjú orosházi íjász.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.