Szakik című sorozatunkban olyan Orosházán közismert és elismert embereket mutatunk be, akik évtizedes, esetleg több évtizedes jó munkájukkal lettek azok. Szörfözünk a különböző szakmák közt. Mostani állomásunk a taxis és ennek a szakmának egyik kiemelkedő egyénisége.
Nagyon sok embernek a telefonjában van meg Bella Józsi telefonszáma, sőt sokaknak ő „a” taxis. Az év háromszázhatvanöt napjából háromszázharmincon dolgozik.
Orosházán született 1955-ben. Édesapja ügyvédként dolgozott, de neki nem volt túl vonzó ez a pálya. A Vörösmartyba, az akkori hármas iskolába járt, majd mint annyi más orosházi fiatalnak, a Táncsicsba vezetett az útja. Azután elkezdte vonzani az út…
– Anyagbeszerzőként kezdtem és ezzel is foglalkoztam huszonöt évig. Az üveggyár és a Dózsa Tsz voltak a munkahelyeim. Szerettem csinálni. Vezetni, mozgásban lenni, viszonylagos szabadságban végezni a munkát. Tartott ez egészen a rendszerváltásig. Közben megnősültem, született egy fiam. Ő már felnőtt, a Békés takaréknál rendszer informatikai osztályvezető. Várjuk a kisunokát.
– A rendszerváltáskor jött a taxi?
– Ekkor jött, és mégsem, hisz a Dózsa Tsz-nél töltött utolsó öt évben már másodállásban taxiztam. Egy Dacia volt az első gépem. Akkoriban még nem voltak ilyen szigorú követelmények sem az autóval kapcsolatban, sem a taxiórát illetőleg. Ezzel a lecsapom-felcsapom taxiórával dolgoztunk, viszont rengetegen voltunk. Sorra jöttek létre a taxis társaságok. Voltunk ebben a kis városban vagy ötvenen – kezdi a taxis időszak történetét Bella József.
– Gondolom, nem tartott sokáig ez az időszak?
– Tíz-tizenöt év, közben nagyon sokan lemorzsolódtak. Aki bírta, csinálta, aki nem az abbahagyta. Kemény időszak volt ez nagyon. Az elején bekerülni is nehéz volt, majdhogynem kihalásos alapon lehetett csak. Végül annyira lecsökkent a létszám, hogy már nem tudtuk fenntartani a diszpécser központot sem. Mára nyolcan maradtunk. Ebből hatan vagyunk egy csoport, ketten pedig úgynevezett „mezítlábas” taxisok. Van két droszt és azon elvagyunk.
Mennyi autód volt az évek alatt?
Kezdtem a Daciával, de az nem tartott sokáig. Aztán jött egy új Lada, de nem igazán szerettem. Vettem egy Volgát, amiben Mercedes motor volt. Azzal már eldolgoztam néhány évig. Ezeket követte még vagy hetven autó, mire el sikerült jutni a mostani szintig, hogy van egy viszonylag jól felszerelt, kényelmes és szép autóm.
Évek alatt azért sok változás volt a taxinál…
Sok. És nem csak a jogszabályi előírások. Bevezettek egy sor technikai követelményt, a hitelesített, digitális órától kezdve a kötelező kocsicseréig. Volt aki bírta követni, aki nem az itt hagyta a szakmát. Változtak az utasok szokásai is. Régen volt egy taxiállomás az akkori üvegboltnál, csörgött a telefon, felvettük és mentünk. Később, a mobilok elterjedésével ez sem kellett már. Van vagy tizenöt éve, hogy be sem álltam a taxiállomásra.
Hogyan dolgozol, honnan vannak a fuvarok?
Van sok hívásom, sokak telefonjában én vagyok a taxis, illetve helyi nagyvállalatokkal kötöttem szerződést és ők ellátnak munkával. Sokat járok Budapestre. Ferihegy, különböző konferencia központok, szállodák, stb. Ez is véletlen alakult, de jó így. A Guardian ide települése után kerestek egy megbízható sofőrt, akinek nyugati kocsija van. Akkor történetesen épp egy Renault-om volt, így én lettem az. Később az egyik vállalatnál megtudták, hogy én a másiknak fuvarozok, akkor nekik is, és így kialakult. Sokat dolgoztam az éjszakában is. Harminc éve dolgozom ebben a tulajdonképpen kisvárosban, gyakorlatilag az nem ismer, aki nem akar.
Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó taxisnak?
A legfontosabb „tulajdonság”, hogy legyen egy olyan fantasztikus felesége, mint nekem. Aki elviseli, hogy örökké dolgozom, mindig szól a telefon és alig vagyok otthon. Ő biztosítja számomra a nyugodt hátországot, én pedig ilyen-olyan szinten a megélhetést. Kell ezen kívül egy jó adag empátia. Sokszor kell azonosulni az utas lelkiállapotával, ez pedig nem mindig egyszerű. Különösen, ha az adott utas – hogy úgy mondjam – történetesen már „nem szomjas”. Amellett kötelező a diszkréció. Céges fuvaroknál és magán vonalon is sok mindent hall az ember, ami nem mehet tovább. Ezért nem mondok nektek sem érdekes eseteket. Nem árt az sem, ha nem hallgatag szófukar az ember, így ha kell tud és szeret beszélgetni, viszont meg kell érezni azt is, ha az utasnak ehhez épp nincs kedve. Szóval összetett ez a dolog.
Mennyit vezettél az elmúlt harminc évben?
Pontosan nem tudom, de olyan négy-ötmillió kilométer közt van.
Baleset?
Hála az égnek eddig elkerült. Egyszer volt egy esetem, amikor egy részeg kerékpáros nekem jött, de ez minden.
Meddig lehet ezt a foglalkozást űzni? Van-e terved?
Félig meddig tréfásan azt szoktam mondani, hogy hetvenöt éves koromig dolgozom, a következő tíz évben eljárok úszni, aztán pedig csavarogni, mert akkor már ráérek…
