- hirdetés -

Rászorulóknak osztott karácsonyi ajándékokat az önkormányzat december 14 -én.

A Táncsics Mihály gimnáziumban a karácsonyi ajándékcsomagokat Bojtor István alpolgármester adta át a családoknak. Az elsősorban édességeket tartalmazó csomagokkal a gyermekeknek kedveznek. A 6. választókörzet képviselője elmondta, idén, több mint negyven csomagot osztottak ki.

Az önkormányzat 2014 óta minden gyermekvédelmi támogatásra jogosult személynek eljuttat egy karácsonyi csomagot, amit a szociális keretből finanszíroznak. Az ajándékokat az önkormányzati képviselők osztják ki választókörzetükben. 


Az önkormányzat 2014 óta minden gyermekvédelmi támogatásra jogosultnak eljuttat egy karácsonyi csomagot (Fotó: R.T.)

Németh Béla és Kovács Péter képviselők is ajándékokkal lepték meg a rászorulókat ezen a napon. 
– Hagyományosan a város önkormányzata igyekszik szebbé tenni a karácsonyi ünnepet. A Pacsirta utcán vártuk a csomagokért érkezőket, idén több mint hetven résztvevőt  – mondta Németh Béla képviselő.
Kovács Péter az Uzsoki utcai óvodában várta a családokat. Kiemelte, a programon mintegy 150 résztvevő kapott ajándékcsomagot. 

A rendezvényeken a művészeti iskola diákjai zenés műsorral készültek a megjelent családoknak, a gyermekek pedig örömmel fogadták az édességeket tartalmazó ajándékcsomagokat.

Amennyiben valaki nem tudott részt venni a rendezvényen, a későbbiekben átveheti csomagját a polgármesteri hivatalban. 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.