- hirdetés -

A tavalyi évhez hasonlóan idén is egy napon rendezték meg a diák- és az utánpótláskorú leány birkózó csapatbajnokságot, melyeknek ezúttal Kaposvár adott otthont. Előbbi kategóriában az Orosházi Spartacus csapata a bravúros második helyet szerezte meg.

Összesen 25 csapat képviseltette magát a két korosztályban Kaposváron az utánpótláskorúaknál 14, a fiatalabbaknál 11 egyesület szállt harcba a bajnoki címekért. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub (OSBK) a diákcsapatok közt volt érdekelt, elsőként körmérkőzéseket birkózva kellett helyt állniuk.

Bravúros ezüstéremmel zárt a Spartacus csapata (Fotó: OSBK)

Ez sikerült is nekik, hiszen rendkívül magabiztos birkózással győzték le 30-0-ra a Tatabánya, 21-9-re a Dorog és 20-10-re a Püspökladány csapatát. A bajnoki cím sorsáról ezt követően újabb körmérkőzések döntöttek, ahol a másik két csoportot megnyerő Kaposvárral és Kiskunfélegyházával találkoztak.

A Somogy megyei gárdával szemben a döntő első fordulójában egy rendkívül szoros összecsapáson 17-11 arányú vereséget szenvedtek. A következő fordulóban azonban sikerült a javítás, a kiskunfélegyháziakat sikerült 19-10-re legyőzniük, így fantasztikus eredményt elérve a dobogó második fokára állhattak fel Páli Sándor és Szénási Viktor tanítványai.

Szél Anna csepeli vendégjátékosként szerzett ezúttal aranyérmet (Fotó: Magyar Birkózó Szövetség)

Az utánpótláscsapatok versenyében az orosháziak ifjúsági olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok birkózója, Szél Anna ezúttal csepeli vendégjátékosként állt rajthoz. Ideiglenes csapatával magabiztosan menetelt a döntőig, ahol kétséget sem hagytak afelől, hogy ki érdemli meg a korosztály idei bajnoki címét és 15-1-es győzelemmel intézték el a másik döntős kőbányai klubot. A Csepeli Birkózó Club így a tavalyi megmérettetéshez hasonlóan idén is behúzta az utánpótlás leány csapatbajnokságot, ezúttal már Szél Annával a soraiban.

Az Orosházi Spartacus az utánpótláskorúak között is elindította saját csapatát, itt azonban nem sikerült a legjobb hat között végezniük. Ennek ellenére kevés egyesület mondhatta el magáról, hogy mindkét korosztályban ki tudott állítani egy komplett csapatot.

Az utánpótlás csapat tagjai:
Anisa Price, Jenei Noémi, Cziráki Klaudia, Kovács Lívia, Gyalus Luca

Az ezüstérmes diák csapat tagjai:
Szűcs Letícia, Benkő Zsanett, Szabó Zsóka, Páli Mirella, Laczkó Petra, Balázs Renáta

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.