- hirdetés -

Mozgalmas hetek állnak az Orosházi Spartacus Birkózó Klub (OSBK) kiválósága, Szél Anna mögött. Az ifjúsági Európa-bajnok, valamint világbajnoki ezüst- és bronzérmes sportoló az idei, Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára készül.

Különleges napnak számított idén május 27-e Szél Anna életében. Az OSBK versenyzője ezen a napon vívta Szkopjéban kadet Európa-bajnoki döntőjét, ahol moldáv ellenfelének esélyt sem adva, mindössze 28 másodperc alatt eldöntötte a párharc sorsát. Ezzel pedig nem csupán a kontinens legjobbja lett az 57 kilogrammosok súlycsoportjában, az idei, október 6. és 18. közötti Buenos Aires-i ifjúsági olimpiai játékokra is automatikusan megszerezte a kvalifikációt.

Anna azóta Zágrábban kadet világbajnokságon is járt, ahol ismét sikeresen szerepelt, ezüstérmet nyert. A mozgalmas, 2018-as év következő állomása viszont már Argentína lesz, ahova hazai és külföldi edzőtáborokkal készül.

Európa-bajnoki győzelemmel kvalifikálta magát az ifjúsági olimpiára (Fotó: Magyar Birkózó Szövetség)

– A kadet világbajnokság után mindössze egy hét pihenőm volt, utána Madridban voltam felnőtt edzőtáborban, a rengeteg edzés mellett vezettem is, hiszen meg szeretném szerezni a jogosítványt – mesélte Anna.

Ezt itthoni edzés követte, de két hétre, idén már nem először Japánba is kiutazott edzőtáborba. Korábban nyilatkozta, a japán női birkózók adják jelenleg a világ élvonalát, rengeteget lehet tőlük tanulni.

– Jelenleg Pesten edzek, körülbelül egy hete kezdtük meg az itthoni válogatott összetartásokat, amelyeket amerikai és német birkózók is segítenek – mesélt jelenlegi felkészüléséről.

Magabiztosan készül élete első ifjúsági olimpiájára, ahova október 2-án indulnak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.