- hirdetés -

A polgári, gazdasági, közigazgatási és büntetőjog területén kimagaslóan sikeres ügyvédi pályája, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át Varga István ügyvéd augusztus 20-án. 

Varga Istvánt talán senkinek sem kell bemutatni a városban. Ki ügyvédként, ki politikusként ismeri. Bár manapság keveset van itthon, tősgyökeres orosházinak vallja magát. Itt született 1953-ban, a szintén Varga István nevet viselő nagyapja a Barnevál baromfi-feldolgozó vállalat vezetője volt. Anyai nagyszülei és szülei is Orosházán éltek.
Itt érettségizett a Táncsics Mihály gimnáziumban, ezt követően 1973-tól a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója lett, ahol 1979 januárjában doktorált.

– Érdekelt még a politológia és a XX. századi történelem, így mielőtt jogi pályára léptem, fontolgattam a történész szakirányt is, de végül a sors más irányba terelt. 1981-ben tettem ügyvéd-jogtanácsosi szakvizsgát, és 1985-ig a battonyai, majd 1985-1992. között az orosházi ügyvédi munkaközösség tagjaként dolgoztam – idézte fel a kezdeteket. – A magánpraxist 1992-ben indítottam, több mint három évtizede dolgozom ügyvédként.
A politikai életbe 1988-ban kapcsolódott be a Magyar Demokrata Fórum (MDF) orosházi szervezetének egyik alapítójaként. 1989-ben már elnökhelyettessé választották, ugyanebben az évben az országos választmány ügyvivő testületének is tagja lett. Két évvel később a Justitia Albizottság elnökévé nevezte ki az akkori miniszterelnök, Antall József. 1992-ben lett az MDF Békés megyei elnöke, a pozíciót 2002-ig töltötte be, közben az MDF országos elnökségébe is bekerült.

A parlamentbe 1994-ben az orosházi egyéni választókerületből jutott be, és 2002-ig országgyűlési képviselőként tevékenykedett.

–1998-ban megnyertem a választást Vastag Pállal szemben, akkor még MDF-es színekben. 2002-ben a demokrata fórum és a Fidesz közös jelöltjeként indultam, és a mindössze néhány százalékos választási vereséget követően úgy döntöttem, kilépek az MDF-ből – emlékezett vissza a küzdelmes időszakra.

Még ebben az évben belépett a Fideszbe, amelynek Jász-Nagykun-Szolnok megyei listáján 2010-ben ismét országgyűlési mandátumot szerzett. Később meghatározó szerepet játszott többek között az Alaptörvény megírásában.

Hóman Bálint ártatlan

Varga Istvánnak 1994 óta szívügye volt Hóman Bálint felmentésének gondolata, ez ügyben többször fel is szólalt a parlamentben.

– Életem az egyik legnagyobb mérföldköve volt, amikor perújításomnak köszönhetően 2016-ban bűncselekmény hiányában felmentették – emelte ki az eset kapcsán hozzátéve, a kitüntetést köszöni, büszke rá, a továbbiakban pedig az eddigiekhez hasonlóan végzi munkáját.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.